SG.hu·

Halálos lehet egy gombelem lenyelése

Halálos lehet egy gombelem lenyelése
Halálos is lehet, ha egy kisgyerek lenyel egy gombelemet - figyelmeztetett az Európai Bizottság.

A brüsszeli testület fogyasztóvédelmi kérdésekért felelős tagja, a horvát Neven Mimica szerint a legtöbben nincsenek tisztában a gombelemek jelentette kockázattal, holott ezek az apró energiaforrások szinte minden háztartásban jelen vannak valamilyen eszközben, például számológépekben, játékokban, távirányítókban. "Lenyelve halálosak lehetnek. Célom, hogy minél több szülő figyelmét felhívjam a kockázatokra annak érdekében, hogy az ilyen eszközöket tartsák olyan helyen, ahol gyerekek nem férhetnek hozzá" - fogalmazott a fogyasztóvédelmi biztos, aki a gyártókat is arra kéri, hogy vegyék figyelembe a kockázatokat, a tervezésnél pedig a fogyasztók biztonsága legyen az elsődleges szempont.

Mimica két fotót is feltöltött Twitter-csatornájára, amelyeken az látható, milyen roncsolást okoz a szövetekben öt, illetve 20 óra elteltével egy-egy gombelem. A pusztító hatást 2-2 szelet felvágott közé helyezett elemekkel szemléltette a biztos. A gombelemek hordozta kockázatra a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) is igyekszik felhívni a figyelmet. A párizsi székhelyű szervezet ezt a hetet az apró energiaforrások jelentette veszélyek nemzetközi tájékoztatási hetévé nyilvánította.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© metalos2014. 06. 20.. 08:21||#2
Én simán lenyeltem egyet 4-5 éves koromban, de semmi bajom nem lett, persze szüleim ahogy mesélték, eléggé beparáztak, és sûrûn figyelték a bilit, szerencsére egészben kijött. 😊
© codaco2014. 06. 19.. 08:36||#1
Akkor tervezzék nagyobbra õket, hogy nehezebben lehessen lenyelni. Vagy tegyenek rájuk tüskéket.