MTI

Az elektronikus közigazgatás a mostani kormányzati ciklus fő feladata

A köztisztviselők és a hivatásos állományúak életpályamodelljének kidolgozása, valamint az elektronikus közigazgatás megtervezése, megszervezése lesz a Belügyminisztérium fő feladata ebben a kormányzati ciklusban - mondta Pintér Sándor belügyminiszter azon a pénteki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a tárca államtitkárait.

A miniszter a tárcája hatásköri változásait firtató kérdésre válaszolva elmondta: az új feladatok mellett van olyan is - az építésügy -, amely elkerült a minisztériumtól. Pintér Sándor közölte, hogy a tárcánál kialakult az új vezetési rend, amely nem sokban tér el a régitől, két poszton történt változás. Továbbra is Kontrát Károly a parlamenti államtitkár és ő lesz a miniszterhelyettes. Felkai László közigazgatási államtitkár ugyancsak marad a posztján. Pogácsás Tibor az önkormányzati területért, Tasnádi László a rendészeti területért felel majd új államtitkárként.

Kontrát Károlyról a belügyminiszter azt mondta, hogy eddig is ő "tartotta a frontot a parlamentben", a tárca álláspontját ő ismertette a legtöbb alkalommal az Országgyűlésben, és ez ezentúl is így lesz. Pogácsás Tibort Pintér Sándor úgy jellemezte, hogy "új szín a belügyben". Az önkormányzati államtitkár a "frontvonalról érkezve" tud új ismereteket hozni, és élettapasztalata alapján javaslatokat vár tőle - mondta.

Felértékelődött napjainkban a rendészeti tevékenység - mondta a miniszter, és előrevetítette, hogy áttekintő feladatok lesznek ezen a területen, amelyek a titkosszolgálatok által szerzett információktól a felhasználásukkal meghozott döntésekig terjed. Tasnádi László - aki az előző ciklusban kabinetfőnök volt - korábbi tevékenysége, életpályája alapján jól ismeri a titkosszolgálatok teljes területét, és ennek felhasználásával megfelelő képviselője lesz ennek a területnek - jelentette ki a miniszter. Felkai Lászlóval kapcsolatban a miniszter azt emelte ki: hogy a közigazgatási államtitkár szintén a folytonosságot jelenti a minisztériumban, a szellemi kvalitásait és a munkabírását pedig legendásnak nevezte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!