SG.hu·

Hajlítható OLED-kijelző a Nokiától

Hajlítható OLED-kijelzõ a Nokiától
A Nokia újabb prototípust mutatott be, amely két eltérő változatban jelenne meg a piacon.

Az elmúlt években egyre-másra láthattuk az egyes gyártók - többnyire az ágazat nagyobb nevei - által bemutatott hajlítható kijelzőket, ezek között pedig a Nokia is megtalálható volt. A finn cég most egy újabb fejlesztésről rántotta le a leplet, amely két, illetve három részletben lenne hajlítható.


A Society for Display Information (SID) San Diego városában rendezte meg idei találkozóját, amelyen a Nokia Technologies kutatás-fejlesztési részlege is jelen volt. Itt mutatták be legújabb prototípusukat, amelyet két másik céggel közösen dolgoztak ki, és amely lehetővé tenné a különböző hordozható eszközök menet közben történő hajlítgatását, mégpedig anélkül, hogy az arra kiküldött tartalmak bármilyen minőségromlást szenvednének el. A két változat közül az egyiket a közepénél félbehajtva könyv-alakban is használhatnánk, míg a másik egyszerre két helyen lenne mozgatható, ami három egyenlő részre történő osztást jelent.


Az immár egy rövid videón is látható fejlesztések alapesetben egy 5,9 hüvelykes OLED-kijelző formájában érkeznek, 1280 x 720 pixel támogatott felbontással, valamint 249 ppi pixelsűrűséggel. Az illetékesek állítása szerint jelenlegi állapotukban mintegy 100 ezer alkalommal hajlíthatók, anélkül, hogy a minőség terén bármilyen romlást mutatnának (azaz naponta százszor kinyitva majd' három évet bírna), bár ez az adat a további munka eredményeként nyilván tovább javulhat.


Arról egyelőre nem esett szó, hogy a kijelzők mikor jelenhetnének meg a kereskedelmi forgalomban, bár az eddigi tapasztalatok alapján itt még jó adag türelemre lesz szükség.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2014. 06. 16.. 17:19||#8
persze elõveszem a zsebembõl a kis LCD tekercset, és a kihajtok belõle egy 117 centis TV-t, és már nezheteem is a meccset akárhol...
© Cat2014. 06. 16.. 13:56||#7
"kis normál méretû telefonnál ugyan mi a fenének hajlítható kijelzõ?"

Pont, hogy a kis méretû telefonnál van értelme. Illetve teljesen feleslegessé is teszi a nagy, 5,2 - 5,5-ös kategóriát (pl. Samsung S5, Galaxy G3), mert a 4-4,3 collosból jóval nagyobbat hajtogatsz ki, ha kell, mint azok.
© bacaelit2014. 06. 16.. 02:40||#6
Szerintem szuper ötlet a hajlítható kijelzõ. Persze még fejlõdnie kell. Összehajtod zsebrévágod, ahol meg kell kihajtod, és gondolom majd mindent csinálhatunk vele! Persze az akár lehetne nagyobb felületû és még szuper hajlékonyabb!
© barret2014. 06. 16.. 00:13||#5
Ezek leszarják a felhasználók igényeit. Már régen csak az egymás túllicitálása a cél...
© bunny2014. 06. 15.. 23:55||#4
Nem kéne 6"-os tepsifonokat gyártani , kis normál méretû telefonnál ugyan mi a fenének hajlítható kijelzõ? Jobban lenyûgözne ha azt mondanák, az új XYZ kijelzõ azonos fényerõ mellett szebb színekkel 1/10 fogyasztással üzemel. Na annak lenne értelme, ez bullshit, mint a 4K-s kijelzõs telefon.
© cloud.strife2014. 06. 15.. 19:05||#3
2007....

https://www.youtube.com/watch?v=TDuP8PtDJbE
© Mekong Delta2014. 06. 15.. 13:08||#2
100000 hajlítgatás.. na de senki sem olyan óvatosan fogja hajtogatni mint a videón, úgyhogy ez a szám drasztikusan alacsonyabb lesz élesben.
© culas25hc2014. 06. 14.. 23:41||#1
Tud valamit ez a Nokia. Eladta azt az üzletágat, amivel erõlködni kellett pár százalék piaci részesedés eléréséhez is, és most veszteség és idegeskedés nélkül dolgozhatnak valami innovatívabb dolgon. Bár ha jól tudom, egy darabig nem is használhatják a Nokia nevet telefonokon, szerintem lesz még második virágkora a Nokiának :)