MTI

Egyre nagyobb hangsúly kerül az elektronikus ügyintézésre

A jövőben várhatóan egyre fontosabbá válik az elektronikus ügyintézés, így meg kell erősíteni ezt a rendszert - mondta Deák Rita, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa a kormányablakok kialakításához kapcsolódó informatikai fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatóján kedden.

A miniszteri biztos kifejtette: a kormány a területi államigazgatás átalakításakor komoly lépéseket tett, létrehozta a megyei közigazgatási hivatalokat, a megyei kormányablakokat és a járási hivatalokat. Az új rendszerben 32 500-an dolgoznak, akik évente több mint 16 millió ügyet intéznek. Deák Rita közölte: a kormányablakokat nagyrészt uniós forrásból, több mint 30 milliárd forintból hozták létre. Az ügyintézőkkel szemben komoly elvárást támasztanak: speciális képzésen kell részt venniük.

A miniszteri biztos elmondta: az ügyeket jelenleg három módon lehet intézni, elektronikusan, telefonon és személyesen a kormányablakokban. Várhatóan az elektronikus ügyintézés egyre jelentősebb lesz, és ez az államnak is érdekében áll, hiszen ez a legolcsóbb - mutatott rá. Hozzátette: meg kell erősíteni elektronikus ügyintézést, amellyel jelenleg még csak az erkölcsi bizonyítvánnyal, a gépjárművekkel kapcsolatos ügyeket lehet intézni, valamint személyi igazolvány és útlevél pótlását lehet kérni.

Deák Rita arról is beszélt, hogy idén a kormányablakok már 254 ügykörrel foglalkoznak, és ez a szám tovább nőhet a jövőben. A cél az, hogy egyetlen dolgot kelljen csak tudnia az állampolgárnak: hol van a legközelebbi kormányablak, ahol aztán minden ügyet elintézhet - hangsúlyozta. Mint mondta, tervezik egy interaktív virtuális ügyfélszolgálat létrehozását is, amely a Skype-hoz hasonló szolgáltatás lesz, és amellyel úgy lehet az ügyeket intézni, hogy fizikailag nem találkozik az ügyintéző és az ügyfél, mégis van köztük személyes kommunikáció.

A biztos továbbá bemutatott két, összesen 11 milliárd forint összegű projektet, amelyeknek a célja az informatikai alapinfrastruktúra megteremtése. Jelenleg nem egységesek a rendelkezésre álló eszközök, márpedig a hatékonyság elérésére egységes infrastruktúra kell, ezért vásárolnak új eszközöket a projektek keretében - magyarázta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!