Gyurkity Péter

Kibékülne az Apple és a Samsung

Az évek óta pereskedő cégek a bíróságon kívül állapodnának meg egymással, elásva a csatabárdot.

A hétvégén már olvashattunk arról, hogy a Motorola és az Apple megegyezett a vitás kérdések lezárásáról, ennek köszönhetően pedig a jövőben inkább az együttműködésen törik majd a fejüket, legalábbis ami a szabadalmak területének lehetséges reformjait illeti. Egyes hírek szerint az Apple és a Samsung is békét kötne, lezárva ezzel a hosszúra nyújt csatározást.

A Korea Times ugyanis arról számolt be, hogy már megindult a párbeszéd a két gyártó képviselői között, mégpedig az összes, jelenleg folyamatban lévő per bíróságon kívül történő rendezéséről. A folyamatnak állítólag nagy lökést adott a legutóbbi döntés, amelyet már össze sem lehetett hasonlítani a 2012-es mega-ítélettel, amikor a Samsungot még 1 milliárd dollár megfizetésére kötelezték a szabadalomsértések miatt. Ezúttal az újabb nagyobb pénzösszegek helyett az Apple mindössze 120 millió, a Samsung pedig alig 158 ezer dollárt kapott, ami talán jobb belátásra bírta a cégvezetőket.

Mások ehhez azt teszik hozzá, hogy az Apple igyekszik szép lassan kihátrálni az annak idején leginkább Steve Jobs által képviselt eredeti stratégiából, amely elsősorban a cég tulajdonában lévő szabadalmak jelentőségének eltúlzásán alapult. A legutóbbi bírósági döntés ezen szabadalmi portfólió egy jóval józanabb értékelésén alapult, ennek köszönhetően pedig idén nyáron végleg lezárulhat a jogi küzdelem, a felek pedig végre visszatérhetnek a piaci versenyhez.

Hogy ez mennyiben lesz így, az az érintett cégvezetők belátásán és a remélt anyagi haszon mértékén múlik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!