Gyurkity Péter

Samsung: újabb büntetés, újabb telefon

Friss bírósági döntés született az Apple és a Samsung között dúló perháborúban, a cég újabb telefonnal készül.

2012-ben meglehetősen nagy győzelmet aratott az Apple legnagyobb riválisa ellen, az eredeti perben ugyanis 1 milliárd dolláros kártérítést ítélt meg számukra a bíróság. Már akkor tudni lehetett, hogy egy visszavágóra kerül sor, a mostani döntés révén pedig mindkét fél némi pénzhez jutott, bár az inga ezúttal is jócskán kilengett.

A két fél kölcsönösen bizonyos szabadalmak engedély nélküli felhasználásával vádolta meg egymást, a jelek szerint pedig mindkét gyártónak igazat adtak. Amíg azonban a Samsung mindössze 6,2 millió dollárt szeretett volna viszontlátni bankszámláján, az Apple egyenesen 2,2 milliárd dollárt követelt, ezt pedig a bíróság egyik esetben sem találta megfelelő összegnek. Előbbi cég így alig 158 ezer dollárt, utóbbi pedig 119,6 milliót kapott kártérítésként, mivel a Samsung három, az Apple pedig egy szabadalmat sértett meg. Nem sokkal a döntés kihirdetését követően az Apple egy további hiányzó részletre hívta fel a bíró figyelmét, ezt még a héten megvitatják, míg a Galaxy S II kapcsán a hét elején egy újabb ítélet esedékes.

A Samsung háza táján kutakodó érdeklődők egy soron következő készülék közeljövőben várható megjelenésére hívták fel a figyelmet, amit egy XML-fájlban lapuló User Agent profil alapján állítanak. Eszerint egy kifejezetten kicsiny és olcsó megoldásról van szó, amely nagy valószínűséggel a Galaxy Pocket családot egészítené ki, mégpedig SM-G110B kódnéven. A telefon egy mindössze 3,3 hüvelykes érintőképernyőt kapna, 240 x 320 pixel, azaz QVGA-felbontással, 1 GHz-es egymagos vagy ikermagos processzorral, az Android 4.4.2 KitKat kíséretében.

Tekintettel arra, hogy a készülék 100 dollár alatt kerül majd forgalomba, akár még sikeres is lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!