MTI

Álhírek online terjesztéséért állítottak bíróság elé egy kínai férfit

Pekingben pénteken először állt bíróság elé olyasvalaki, aki ellen az interneten terjesztett álhírek, rágalmazás miatt indítottak eljárást. Az erről szóló állami médiabeszámolók arról árulkodnak, hogy a kínai hatóságok így igyekeznek hatni az online közösségre.

A harmincéves Csin Cse-hujt azzal vádolták, hogy mikroblogján 2012 decembere és 2013 augusztusa között "Csin Huo-huo" néven több kínai hírességről, így például a népszerű kínai televíziós személyiségről, Jang Lanról terjesztett valótlanságot, illetve azt is állította, hogy a közlekedési minisztérium 200 millió jüan (7,1 milliárd forint) kártérítést fizetett a 2011. évi súlyos vonatkatasztrófa után egy külföldi sérültnek. Csin, aki egy online marketing cégnél dolgozott, elterjesztette, hogy az ismert tábornok, Luo Jüan egy külföldi cég alkalmazottja, és azt is, hogy a fogyatékkal élők országos szövetségének vezetője japán állampolgár.

Az ügyészek szerint cselekedeteivel "súlyosan megsértette a társadalmi rendet", bűncselekményt követett el, "rágalmazásért és a rend megzavarásáért" felelnie kell. A férfi azzal védekezett, hogy kíváncsi volt, hogyan tud hozzászólásokat generálni, s miként reagálnak bejegyzéseire az online közösségben. Az állami médiában közzétett beszámoló szerint Csin elismerte, tudta, hogy kárt okozott azoknak, akikről írt, s hogy a törvény ellenében cselekedett. "Azt hittem, az internet teljesen más, mint a valóság, szabadon mondhatok, amit akarok" - idézik Csint. Állítólag bocsánatot kért azoktól, akiket megsértett, és megjegyezte: reméli, hogy "internetező társai nem ismétlik meg azt a hibát, amit ő elkövetett". A tárgyalás öt órán át tartott, ítéletet egy későbbi időpontban hirdetnek.

A közbiztonsági minisztérium tavaly augusztusban adott ki figyelmeztetést, miszerint felelősségre fogják vonni azokat, akik valótlanságokat, pletykákat terjesztenek az interneten, vagy alaptalanul megrágalmaznak másokat. A hatóságok azóta több esetben is felléptek. A vonatkozó szabályok szerint mindazok, akik álhíreket tesznek közzé, s bejegyzésüket több mint ötezren látták, illetve több mint ötszázszor továbbították, már bűncselekményt követnek el. A rágalmazók akár három év börtönre is ítélhetők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    "Azt hittem, az internet teljesen más, mint a valóság, szabadon mondhatok, amit akarok"

    Ebbe a hibába itt is sokan beleesnek, a magyar fórumokon is sok hozzászólás kimerítené a "közösségek elleni izgatás" , "gyilkosságra való felbujtás" és hasonló büntetendő dolgokat, ha valaki jelentené, és az emberek azt hiszik, hogy nem marad nyoma, pedig annak marad nyoma igazán, hacsak nem proxyk mögé bújik.