SG.hu·

Belépő szintű és csúcskategóriás Samsung érkezőben

Belépõ szintû és csúcskategóriás Samsung érkezõben
A dél-koreai gyártó egy kifejezetten szerény készülékkel és a Galaxy S5 új variánsával készül.

A Samsung nem akarja feladni eddig követett stratégiáját, így minden lehetséges változatot igyekeznek piacra dobni, hogy a potenciális vásárlók lehető legszélesebb körét lefedjék azokkal. Ezúttal is egyszerre két példány futhat be, ám míg az egyik szerény jellemzőkkel, a másik kifejezetten erős belsővel jelenik meg.

Az egyik újonc a Galaxy Ace Style névre hallgat, pontos típusjelzése a német forrás szerint SM-G310HN. Ez a készülék egy 4 hüvelykes érintőképernyőt kapott, külseje a megszokott formákat követi, az egyéb hardveres jellemzők listáján pedig egy 5 és egy 0,3 megapixeles kamera, valamint egy 4 GB-os belső tároló szerepel. Előnye viszont, hogy a szoftveres oldalon az Android 4.4 KitKat fut, a szokásos TouchWiz kezelőfelülettel kiegészülve, ára pedig 200 és 300 euró között lesz majd - ez már kevésbé tűnik szerénynek.


Ezzel egy időben készül a Galaxy S5 újabb változata is, amely először a GFXBench adatbázisában tűnt fel, itt bukkantak rá szemfüles internetezők. Az SM-G906S jelzésű okostelefon pontos kilétét egyelőre homály fedi, mivel azonban processzorként a még meg sem jelent négymagos, 2,5 GHz-en futó Snapdragon 805 szerepel a felsorolásban, mindenképpen csúcskategóriás megoldásként számíthatunk rá. További érdekesség, hogy az Adreno 420 grafikus vezérlő mellett 5,2 hüvelykes, QHD (1440 x 2560 pixel) felbontást támogató kijelző, 3 GB RAM, valamint egy 16 megapixeles kamera kapott helyet a készüléken.


Az még nem teljesen biztos, hogy a cég nem egy teljesen új néven mutatja majd be a fejlesztést, ez az elkövetkező hetekben dőlhet el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Skyline2014. 04. 07.. 01:58||#3
Se Sony se Samsung..mindkettõ hype telefon túlárazva....
© DontKillMe2014. 04. 06.. 09:10||#2
Az S4-S5 óta sokan kiábrándultak az egyébként jól indult Samsung telefonokból. Szépen, lassan a Sony megeszi a mezõnyt, ájfonostól, szamszungostól.
© Vol Jin2014. 04. 05.. 23:55||#1
200-300 euró az nem belépõszint.