MTI

Donorcsalogató állami weboldalt indítottak Kínában

Kínában elindították a hivatalos szervfelajánlást szolgáló első állami internetes oldalt - számolt be a helyi média az országos egészségügyfelügyelet bejelentéséről csütörtökön.

Az állampolgárok a www.savelife.org.cn weblapon regisztrálhatnak, adataikat bizalmasan kezelik, azokhoz csak a felhatalmazott szervezetek és koordinátorok férhetnek hozzá. A donorok később megváltoztathatják felajánlásukat, illetve vissza is vonhatják azt. A világon Kínában van a második legnagyobb igény szervátültetésekre, évente körülbelül 300 ezer kínai érintett, de a donorok számának korlátozottsága miatt mindössze körülbelül 10 ezer műtétet tudnak végrehajtani.

Kínában évtizedeken át donornak használták a kivégzett rabokat, de tavaly döntés született arról, hogy véget vetnek az egyébként korábban tagadott gyakorlatnak, s az engedéllyel transzplantációt végző 165 kínai kórház folyamatosan átáll a kizárólag önkéntesektől származó szervek átültetésére. A világ legnépesebb országa átfogó önkéntes donorhálózat kialakításán dolgozik. A felajánlások népszerűsítése azonban eddig nem mutatkozott túlságosan eredményesnek, aminek nagyrészt oka, hogy a kínai hagyományok szerint akár eltemetik a halottat, akár hamvasztják, a testnek sértetlennek kell lennie.

Az élő emberekből történő szervkivételt és annak átadását a törvény nem engedi, kivéve, ha az alanyok házastársak vagy vérségi rokonságban állnak egymással. A kínai kormány 2007-ben megtiltotta magánszemélyeknek és szervezeteknek a szervkereskedelem minden formáját. A büntető törvénykönyv 2011. évi módosításakor a szervkereskedelem bekerült a bűncselekmények közé. Ennek ellenére, a piac nyomása következtében rendszeresen meg-megjelennek hírek szervezett szervkereskedelemről és az átültetésekre kialakított - orvosokkal és egészségügyi személyzettel működtetett - zugklinikákról, amelyek rendkívül borsos áron dolgoznak.

Azok, akik erőszakkal távolítanak el szerveket, vagy fiatalkorúakat kényszerítenek bármely szervükről történő lemondásra, emberöléssel vádolhatók. Akiket tiltott szervkereskedelemben találnak bűnösnek, öt évig terjedő börtönre ítélhetők, de súlyos esetben a büntetési tétel ennél magasabb is lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!