SG.hu·

E-ink okostelefon mutatkozott be

E-ink okostelefon mutatkozott be
Sokak kívánsága vált valóra egy lengyel cég által, amely kizárólag e-ink kijelzővel szereli fel okostelefonját.

Az eredeti YotaPhone bemutatkozásakor többen kifogásolták, hogy a fejlesztés nem hagyta el a hagyományos LCD-kijelzőt, ehelyett két különböző példánnyal igyekezett kiszolgálni a működési időt kitolni szándékozó felhasználókat. Azóta a megoldás második generációját is láthattuk, most azonban egy lengyel cég egyetlen e-ink kijelzővel látja el saját készülékét.

Az Arta Tech a kínai Onyx fejlesztését forgalmazza majd Európában, ez utóbbi pedig jelenleg is népszerű gyártónak számít az e-olvasókat használók körében. Ők most egy 4,3 hüvelykes példánnyal jelentkeznek, amely olvasóként, de ezzel együtt okostelefonként is funkcionál majd, tehát hívásokat is gond nélkül lebonyolíthatunk vele. Néhány területen meglehetősen komoly korlátokba ütközünk, de a kedvező ár és a hosszú működési idő kárpótolja azokat, akik inkább ezt tartják szem előtt.


Mivel a MIDIA InkPhone a CeBIT alatt is jelen volt, az első érdeklődők már kipróbálhatták azt. Eszerint az olvasó alkalmazással nincs gond, a telefonálás sem jelent problémát, viszont az oldalak lapozása akár 20 másodpercet is igénybe vehet, a Google Play és az Amazon Kindle telepítését pedig kézzel kell elvégeznünk, mivel a cég nem biztos abban, hogy ezen platformok esetében megfelelő élményt tudnak garantálni. A burkolat alatt egyébként egy belépő szintű Rockhip processzor, kevéske RAM, 4 GB-os belső tároló, valamint egy microSD-kártya foglal helyet, ez utóbbi akár 32 GB-os is lehet.

A megjelenés Lengyelországban és Németországban áprilisban várható, az ár 140 euró körül lesz majd.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Rizling2014. 03. 12.. 15:49||#4
Ez a 3 nap honnét ered, mert hogy én 2 hétrõl tudok, más cinkben egy hónapról is beszélnek, bár ezt én is erõsen kétlem. Nem akarok okoskodni, de nekem csak arra kellene egy mobil, hogy az emailjeimet megtudjam nézni, válaszolni rá, üzenetet írni, esetleg nemi információt begyûjteni, mint például idõjárás jelentést stb. és hát természetesen telefonálni. A többire ott van a tábla gép. Ha valóban csak 3 napig üzemel az tényleg gyenge dolog lenne.
© grebber2014. 03. 12.. 10:17||#3
Merwenus: LOL. Milyen az a telefon? 3 nap az nagyon tré. Az én ezer éves fosom is lazán bírja az 1 hetet így.
Röhögve bír egy 10 colos táblagép is (pedig az nem telefon szintû HW-el rendelkezik) 12 napokat "alvás közben"

Ez az ötlet amúgy nem rossz,de a megvalósítás elég gyenge lett :(
© Merwenus2014. 03. 12.. 09:55||#2
Ha telefonhoz hozzá sem nyúlok, azaz LCD be sem kapcsol akkor is max 3 napig bírja 1 akksival, szóval messze nem nevezném üzemidõ kitolódásnak, és nem mellesleg sok élvezeti értéke nincs egy ilyen készüléknek, maximum olvasni jó, arra meg akkor már inkább egy ebook reader.
© Rizling2014. 03. 12.. 09:14||#1
Ezer éve errõl szajkózom. Végre valaki gondolkodik. Nem gondoltam volna, hogy Lengyelektõl ered majd. Mert ugye vagyunk azért egy-néhányan akik azért hordanak mobil telefont, mert többnyire telefonálni akarnak és amit lehet hordozni, esetleg napokon át, nem pedig éjjel nappal a töltõbe bedugva tartani.