Berta Sándor

Felárat számít fel a Firefoxért a Dell

A PC-gyártó érdekes gyakorlatot alkalmaz a szigetországban, amit érthetően kritizált a Mozilla Alapítvány.

A Dell az általa Nagy-Britanniában árusított konfigurációk esetében kész feltelepíteni a Firefox böngészőt, viszont ezért 16,25 fontot kér el. Mindez már önmagában is érdekes, hiszen egy ingyenes szoftverről van szó. A Mozilla rámutatott, a két fél között nincs olyan érvényes szerződés, ami erre felhatalmazza a Dellt. A The Next Web kiderítette, hogy a vállalat egyesült államokbeli és kanadai online boltjaiban nem alkalmazza ezt a gyakorlatot, kizárólag a brit online áruházában.

A gyártó egyik szóvivője azt nyilatkozta, hogy a konfigurációs szolgáltatásukkal - ami tartalmazza a programok előre feltelepítését is - biztosítják, hogy az ügyfelek egy üzemkész terméket kapjanak. Ebben a különleges helyzetben a felhasználónak nem a szoftverért vagy a letöltéséért kell fizetnie, hanem azért az időért és munkáért, amit a cég munkatársai abba fektetnek, hogy a rendszert az ügyfél igényeire szabják.

Denelle Dixon-Thayer, a Mozilla alelnöke közölte, hogy sem a két fél között, de más gyártókkal sincsen olyan egyezség, ami lehetővé tenné, hogy az adott vállalat pénzt kérhessen a Firefox böngésző feltelepítéséért. A Mozilla márkairányelvei egyértelművé teszik, hogy ez tilos, sőt, még az esetleges szervizszolgáltatásokért sem kérhető pénz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • amitakartok #4
    @kvp: Itt a bizonyíték, hogy ügyvédeken kívül senki sem olvassa el a licenc-szerződéseket.
  • kvp #3
    A vicc az, hogy a firefox licensze direkt megtiltja az ilyesmit. Most elvileg minden penzert telpitett peldany utan fizethetik a karteritest, mert konkretan tilos penzert arulni, telepiteni es szervizelni a firefox-ot a jogtulajdonos alapitvany engedelye nelkul.
  • Tetsuo #2
    Az angoloktól többet is el lehetne kérni. A mai világban ugye, minden szolgáltatás annyit ér, amennyit fizetnek érte...
    Aki egy ingyenes szoft előtelepítéséért fizet, az azt az 5 kattintást és a megfelelő program kiválasztását fizeti meg.
  • endrev #1
    Hatezer forint öt kattintásért.. :D Ezt beküldöm a londoni magyarok közösségének Facebookon.