MTI

Fehérorosz szoftver az amerikai egészségbiztosítási számítógép-hálózatban

Az amerikai hírszerzés figyelmeztette az Obama-kormányt: veszélyt jelenthet az amerikai egészségügyi ellátás számítógép-hálózatára, hogy annak egyik szoftverét a fehérorosz kormány ellenőrzése alatt álló szakemberek fejlesztették ki - közölte a The Washington Times.

A szakszolgálatok a lap szerint arra hívták fel a Fehér Ház figyelmét, hogy a Moszkvával szoros szövetségben álló Minszk egy rosszindulatú szoftver segítségével amerikai állampolgárok millióinak személyes adataihoz férhet hozzá. A lapnak nyilatkozó kiberbiztonsági szakértők elmondták, hogy az amerikai internet-forgalom egy részét tavaly egy teljes hónapon át az állami ellenőrzés alatt álló fehérorosz hálózatok felé terelték el.

Caitlin Hayden, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője kedden kijelentette, hogy az amerikai egészségügyi minisztérium szakemberei nem találtak arra utaló bizonyítékot, miszerint Belorussziában fejlesztettek volna szoftvert az Obamacare néven emlegetett rendszerhez. Elmondta, hogy az illetékes titkosszolgálatok visszavonták az erre vonatkozó jelentésüket. Hozzátette ugyanakkor, hogy a beszerzési lánc ellenőrzése még mindig tart. A Fehér Ház, valamint az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatójának hivatala ugyanakkor nem adott magyarázatot arra, hogy miért vonták vissza a szakszolgálatokhoz tartozó Open Source Center jelentését, nem sokkal annak elkészítése után. A "fehérorosz kapcsolatról" az Egyesült Államokban elsőként a The Washington Free Beacon elnevezésű konzervatív hírportál számolt be hétfő este.

Az Egyesült Államokban politikai botrány robbantott ki amiatt, hogy októberben az akkor frissiben átadott HealthCare.gov portálon súlyos műszaki hibák nehezítették meg az új jelentkezőknek az egészségbiztosítási rendszerhez való csatlakozást. Annak ellenére is, hogy a fejlesztés nagy figyelmet kapott a kormányzat részéről, hiszen a biztosítási hálózat kiterjesztése kulcseleme volt az Obama-elnökség legfontosabb vívmányának tekintett egészségügyi reformnak. A hibák többségét azóta kijavították.

A The Washington Times forrásai szerint az amerikai egészségügyi rendszerhez kifejlesztett belorusz szoftverről először Valerij Cepkalo, a minszki High-Tech Park igazgatója tett említést egy orosz rádiónak adott, január eleji interjúban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!