Gyurkity Péter

Mindenhol érintőképernyőt vízionál a Samsung

A Samsung életünk minden területén helyet találna a hajlékony, törhetetlen érintőképernyőnek.

A dél-koreai gyártó egy érdekes, valóban jövőbemutató koncepciót tett közzé az interneten, mégpedig egy rövidebb YouTube videó formájában, amelynek révén betekinthetünk az illetékesek fejébe, megpillanthatjuk, hogy ők miként képzelik el a nem is annyira távoli jövőt. Minden területen helyet biztosítanának az érintőképernyős kijelzőknek.


A Samsung Display csatornáján megjelent alkotás már novemberben elkészült, azonban ezt csak most fedezték fel éles szemű internetezők, így az alig háromperces videó eddig nem is kapott nagy nyilvánosságot. Mindenképpen érdekes azonban, ahogy a már említett hajlékony, törhetetlen kijelzők a lakás minden helységében, a konyhától a garázsig szerepet kaphatnak, mégpedig interaktív módon, hiszen a különböző információk megjelenítése mellett az adatbevitel sem jelent gondot, legyen akár szó aktuális egészségi állapotunkról, amiben nyilván a különféle szenzorok és érzékelők segíthetnek majd.

A hajlított, illetve összecsukható példányok emellett a közlekedésben és a nagyobb nyílt tereken is megjelenhetnek, nem beszélve az oktatási intézményekről és a munkahelyekről. Amennyiben az itt felsorolt megoldások az elkövetkező 5-10 éven belül valóban megjelennek, érdekes lesz látni az átlátszó falú lifteket, amelyek mindenféle információkkal bombáznak minket, a járművek szélvédőjén megjelenő virtuális gombokat, amelyek még kényelmesebb vezérlést biztosítanak, illetve a tanárok, nebulók, vagy akár a marketingesek által alkalmazott változatokat, amelyeket szintén könnyedén összehajthatunk és elrejthetünk, függetlenül azok méretétől.

Némely fejlesztés egyáltalán nem tűnik távolinak, tekintettel arra, hogy a szemüvegek és egyéb viselhető eszközök (lásd okosóra) már most elterjedőben vannak, kérdés azonban, hogy a hajlékony és törhetetlen kijelzők milyen gyorsan és milyen áron terjednek majd el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MaRee #3
    Még több felesleges baromság, ami elvonja az emberek figyelmét a való életről.
    Vannak helyek ahol értelmesnek tartom ezeket a dolgokat, de már az okos telefonoktól is hülyét kapok, hogy mindenki azt nyomkodja éjjel nappal, már le se lehet majd ülni szarni nyugodtan, mert csipogni fog az okos wécé, hogy xy lájkolta a csücsörítős képem, aztán persze szépen kielemzi a budi a reggeli adagomat, és azt is lehet posztolni, sőt még szagolni is virtuálisan.
    Okos vágódeszka is nagyon kell otthonra, végül is ha nem tudom hogy hány kalória van az épp felszeletelt GMO paprikában akkor nem is teljes a napom. A sok felesleges szarság helyett inkább azzal kéne foglalkozni hogy néhány km-rel arrébb emberek halnak éhen, mert egy szelet kenyérre nem jut, nem hogy okos vágódeszkára.

    És NEM vagyok technológia ellenes, csak hülyeségellenes.
  • culas25hc #2
    A közeljövő (5-15 év) talán tényleg a kijelzőkről fog szólni, de szerintem hosszú távon elegük lesz az embereknek a hatalmas információ áradatból. Talán még meg fogom élni, hogy a rengeteg kijelző helyett inkább az okos környezeté lesz a főszerep, ami csak akkor bombáz minket mindenféle ikonokkal és információkkal, ha úgy gondolja, valóban szükséges.
  • Cat #1
    A videó novemberi megjelenése nem meglepő, tekintve hogy alig pár nappal korábban, októberben vásárolta be magát a Gorilla kijelzők gyártójába a Samsung.

    http://sg.hu/cikkek/100740/tulajdonreszt_szerzett_a_corning_cegben_a_samsung