SG.hu·
A Diablo II késésének okai
Vajon miért nem az előre meghirdetett időben jelennek meg a játékok? Ezekkel a gondolatokkal foglalkozik az Adrenaline Vault egyik vezetője, David Laprad. Írásának összefoglalóját - a Diablo II-re vonatkozó részt - olvashatjátok az alábbiakban.
Múlt csütörtökön tudhattuk meg egy a Blizzard sajtóosztályáról érkezett levélből, hogy 2000 elejére halasztották a Diablo II kiadását. Vitatkoznék azzal az állítással, hogy minden ember elfogadná azt a tényt, hogy a játékfejlesztés egy egzakt tudomány. Nem az sem a szükséges kreatívitás, sem a folyamatosan változó hardver miatt.
A Blizzard közlése szerint a késés oka a játékegyensúly javítása, külső "fényezése", bétatesztelése és bugmentesítése. Ez elfogadható válasznak tűnik, garantálja, hogy a jövőben egy kiváló játékot installálhatunk majd gépünkre. Az egyeni játék javításán kívűl alaposan át kell vizsgálni a egy hatalmas építményt is - a Battle.net-et -, mely újabb néhány hónapba kerül. De vajon a játék hibamentes lesz? Természetesen nem. Ez egyszerüen lehetetlen, mivel a szoftver regngeteg egymástól különböző számítógépen (más hardveren) fog futni. Lesznek a karácsonyi szezon kihagyásából adodó eladási veszteségei a Blizzardnak? Egy darab sem, sőt az eladások még emelkedni is fognak.
A közeljövőben számos nagy nevű játék fog megjelenni. A mesterlemezre írásnak 2000 első negyedévére való halasztása újra a sajtó fénykörébe vonja a játékot. Még inkább figyelembe kell venni, hogy a Blizzard nem az a cég, amely 36 hónapig fejleszt egy játékot, hogy az 3 hónapig a csúcson legyen - sokkal inkább a jövőre gondolnak. Nézzük csak meg a StarCraft hatalmas sikerét; az 1997 karácsonyát kihagyott játék 1998 elején jelent meg és még mindig az eladási listák elején áll. Nagyon is jól ismerik a fogyasztók játékaik iránt (és irántuk) való rajongását, és ki is használják azokat.
A játékvilág egyre inkább hasonlít Hollywoodra, ahol is a mozifilmek készítése igen szoros határidők alatt zajlik és a megjelenési időpont előre meghatározott. Ezáltal biztosítják a mozikban a szabad férőhelyeket, elválasztják egymástól a nagyobb nevű filmeket. A reklámkampányok is pont a film elkészültekor csúcsosodnak ki. Mindazonáltal a játékfejlesztés soha nem fog ezekkel a paraméterekkel rendelkezni, mivel az interaktív szórakoztatás nem teljesen előre kiszámítható. A hardverek fejlődése miatt a programozók és a fejlesztők egy folyamatosan mozgó célpontra próbálnak lőni.
Számos játék a költségvetés elfogyása miatt jelenik meg végleges elkészülte előtt vagy fejletlen még a kiadás időpontjában. A Blizzard (és a StarCraft) sikerét az online küzdelemhez való szabad (és egyszerű) hozzáférés is elősegítette, a Battle.net 1999-es növekedése példa nélküli. Mivel nem foglalkoznak a szezonális előnyőkkel, időt kaptak, hogy következő termékük is a megfelelő érettséggel rendelkezzen a piacra dobás pillanatában.
Más szempontból nézve ez a halasztás megkönnyítette a Darkstone dolgát, mely nemcsak az év egyik legjobb multiplayer játéka, de egyedül játszva is ritkán tapasztalható élvezeteket nyújt. Számos játékos fogja megvásárolni a késés miatt a konkurencia termékét.