MTI

A román kormány illetéket vetne ki a doménnevekre

Éves megújítási illetéket vetne ki a bukaresti kormány a .ro végződésű, felső szintű internetes doménnevek használóira - derült ki a szaktárca honlapján közvitára bocsátott határozattervezetből, amelyet a román Hotnews hírportál ismertetett.

Az intézkedés annak a két évtizedes gyakorlatnak vetne véget, amely szerint a Romániának kiutalt felső szintű internetes tartománynevek használtára egyszeri, 63,6 dolláros (14 ezer forint) regisztrációs díj megfizetése ellenében korlátlan időre váltott jogosultságot az, aki elsőként foglalta le az illető elnevezést. A tervezet szerint a doménnevek megújítási díjszabását miniszteri rendelettel, utólag határoznák meg. A Hotnews úgy értesült, a díj nem haladná meg az évi 10 eurót (3000 forint).

Gheorghe Serban, a román internetszolgáltatók egyesületének ügyvezetője szerint 1993 óta 710 ezer .ro végződésű doménnevet jegyeztek be a szakhatóság illetékes részlegénél (RoLTD): az igénylők csaknem kétharmada jogi személy volt. A szakember ugyanakkor rámutatott, hogy a kilencvenes években sok olyan tartományt lefoglaltak, amelyeket semmire sem használnak, a legtöbb esetben az illető cég már nem is létezik: a kormányhatározat egyik célja éppen az, hogy ezeket a neveket felszabadítsa. A tervezet indoklása szerint a doménnév-megújítási díj lehetővé teszi majd, hogy a RoLTD javítsa az internet-felhasználók rendelkezésére bocsátott szolgáltatásait és ezáltal jótékony hatással lesz az üzleti szférára.

A két évnél régebben bejegyzett .ro domének használóinak a határozat hatályba lépésétől számítva három hónap áll majd rendelkezésre a regisztráció megújítására. A .ro végződésű felső szintű doménnevekre alkalmanként legalább egy, és legfeljebb két évre lehet majd előfizetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!