MTI

1,5 milliárd forint internetes fejlesztésekre a Debreceni Egyetemen

Az infotechnológia és azon belül az internethasználat rohamos fejlődéséhez köthető elméleti és gyakorlati alkalmazások fejlesztését végzi konzorciumi partnereivel a Debreceni Egyetem (DE) egy 1,58 milliárd forintos projekt révén.

Sztrik János szakmai vezető egy pénteki debreceni konferenciát megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a félidejénél tartó kétéves program résztvevői egyebek mellett az internethasználat növekedése miatt szükségessé váló új szerverek fejlesztését végzik, kiemelten kezelve például az internetbiztonsággal kapcsolatos kérdéseket. A kutatási témák között van a mindennapi életet segítő internetes mobilalkalmazások, protokollok fejlesztése is - fűzte hozzá. Gaál István, a DE Tudományegyetemi Karok centrumának elnöke kiemelte, hogy a projekt témái között kifejezetten oktatási célú anyagok kialakítása is szerepel. Mihálydeák Tamás, az informatikai kar dékánja megjegyezte, hogy ez a kar eddigi legnagyobb fejlesztési programja.

A kutatási és oktatási alprojektek mellett létrehozták a Jövő Internet Kutatáskoordinációs Központot, amelynek a feladata, hogy a hazai internetes kutatások regionális központja legyen - ismertette Sallai Gyula, a központ tudományos igazgatója. Az 1,58 milliárd forintos uniós támogatású projekt keretében nemzetközi konferenciákat is szerveznek, ösztöndíjakat finanszíroznak, informatikai és elektronikai eszközöket vásárolnak, de ezek mellett 180 tudományos publikáció elkészítését is vállalták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!