MTI

Népi kultúrával foglalkozó portál indul

Etnofolk címen Csehország, Szlovákia, Magyarország és Szlovénia néprajzi intézetei a népi kultúrával foglalkozó portált indítanak az Európai Strukturális Alap támogatásával. Csütörtökön 10 tablóból álló kiállítás nyílik az eddig végzett munkáról az MTA BTK Zenetudományi Intézetében.

Szilágyi Zsolt, az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa elmondta, hogy az intézet 2011 és 2014 között konzorciumi tagként részt vesz az Etnofolk projektben. A négy közép-európai ország - Csehország, Szlovákia, Magyarország és Szlovénia - néprajzi intézetei egy olyan internetes portál létrehozása érdekében fogtak össze, amely egyrészt hozzáférést ad a népi kultúrával foglalkozó képi, hangzó és audiovizuális tartalmakhoz, másrészt a népi kulturális örökség hasznosításához is számos információt bocsát az érdeklődők rendelkezésére. A www.etnofolk.eu címen elérhető honlapon, amely most teszt üzemmódban működik, 2014 áprilisától 130 ezer képet, információt találhat meg rajta az érdeklődő hat nyelven, az angol és a német mellett mind a négy résztvevő ország nyelvén.

Kiderül a portál információiból az is, hogy milyen a rétes Szlovákiában és milyen Magyarországon és milyen sajtot készítenek a szlovének. Informálódhat a turista a fesztiválokról, a népi iparművészek kiállításairól vagy akár a busójárásról, de ugyanilyen hasznos lesz a portál a múzeumi szakembereknek, tudományos intézményeknek - sorolta a főmunkatárs. A most megnyíló kiállítás kiemelt témák - mint a népi építészet, népművészet, népszokások, kézművesség - köré építve nyújt ízelítőt a portál számára összegyűjtött tartalmakból mind a négy országból. A közös munkával létrehozott kiállítást a többi partnerintézmény országaiban is bemutatják - tette hozzá Szilágyi Zsolt. A tárlatot Csonka-Takács Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának igazgatója nyitja meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!