Gyurkity Péter

Visszaesett, de továbbra is jól fogy a Galaxy S4

A nyár végén a Samsung zászlóshajója még az akkor elérhető legújabb iPhone 5 okostelefont is lepipálta, így az egyértelmű visszaesés ellenére az első helyen zárt.

A Counterpoint piackutató cég most tette közzé az amerikai, a japán, a dél-koreai, valamint a kínai piacra vonatkozó összefoglaló jelentését, amelyben az augusztusi eredményeket vették sorra. Ebből kiderül, hogy bár a Galaxy S4 komoly visszaesést volt kénytelen elszenvedni a forgalom terén, mégis az első helyet hódította el az okostelefonok versenyében. A több mint 10 forgalmazóra kiterjedő listából egyedül a Samsung tudott javítani a júliusi adatokhoz képest, így nem túl meglepő, hogy az ő készülékük szerezte meg az első helyet. Amíg azonban egy hónappal korábban a Galaxy S4-ből még 7 millió példány talált gazdára, addig ez augusztus folyamán már "csak" 5 millió darab volt, a csökkenés tehát jelentősnek mondható. Ennek ellenére a számos eltérő megoldást magába foglaló Galaxy család tűnik továbbra is nyertesnek, míg a többiek csak kapaszkodnak a dél-koreai gyártó után.

A második és harmadik helyen az akkor még legújabbnak számító iPhone 5 szerepel, a maga 16 és 32 GB-os változataival. Őket követi negyedikként a Nokia Asha 501, majd pedig a Samsung és a Nokia néhány egyéb fejlesztése. A forgalom terén végbement csökkenést egyébként azzal indokolják, hogy egyre több felhasználó van jelen aktívan a használt készülékek piacán, bár a szegmens még így is 40 százalék körüli ütemben bővül - ennek motorját jól látható módon az olcsóbb okostelefonok jelentik.

Érdekesség, hogy egy külső forrás szerint a Samsung a már korábban ismertetett és megjelent Galaxy Round telefonból csak korlátozott darabszámot kíván előállítani, mivel a megoldást inkább egyfajta prototípusként használják majd, mielőtt azt az egyéb fejlesztéseken is alkalmaznák. Erre már korábban is volt példa (lásd a Galaxy S II HD LTE változatot), így a húzás nem számít újnak - a legtöbb felhasználó tehát nem fog találkozni az okostelefonnal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MsUser #15
    Az iPhone szuper védelme:


  • Papichulo #14
    egy kólás üvegről ezerszer könnyebb mint a telefonból kinyerni

    Foleg, hogy az uvegen ott a teljes ujjlenyomatod, mig a telefon csak egy hash-t tarol a beolvasott adatokbol, melybol vizualis nem rekonstrualhato az eredeti.
  • Dynamic #13
    Ha meg akarják szerezni az ujjlenyomatod, akkor egy kólás üvegről ezerszer könnyebb mint a telefonból kinyerni. De gondolom külföldre sem fogtok menni, merthogy az útlevélbe is kell az ujjlenyomatot. Továbbá ugye azt sem kell mondanom, hogy az új iPhone majmolása miatt egyre több telefonban lesz ujjlenyomat olvasó (többek már között a Galaxynál olvasni ilyen híreket). Istenem, mekkora stressz lehet, már ilyen paranoiásan élni.
  • who am I 7 #12
    Mert még soha nem éltek vissza ujjlenyomattal a szentlélek bűnözők ugye, meg még sohanem törtek fel szervereket, ahol emberek adatai vannak, netántán visa pl.Te is alu sapkát hordasz ugye?
  • Jakuza1 #11
    Te meg apple szemellenzot ugye ?:P
  • dundiego86 #10
    Így van... :D:D:D De aki a mai világban nem védi a személyes adatait, annak kívánok egy peres ügyet belőle, mint nekem, aztán majd megtanulja, amikor börtönnel fenyegetőznek...
  • GregSB #9
    Te amúgy alufóliából készített sapkát is hordasz, ugye?
  • dundiego86 #8
    OFF:
    Hát igen az NSA szerverei is azért fagytak le, mert nem bírtak 2nap alatt 9millió ujjlenyomatot feldolgozni. Ez azért kemény, mondom és az i4-em ellenére. Szerintem max. az 5-öt veszem meg (5C gagyi műanyag ratyi 180e Ft-ért, 5s meg a fenntebb leírtak miatt nem fog a zsebemben landolni). Oké hogy az NSA ismeri a nevem, a címem, a telefonszámom, + a bankkártya számom, de azért az ujjlenyomatomat csak úgy nem oda nekik, képzeld el mi lenne ha az ujjlenyomatod szerepelne egy USÁK béli bankrablásnál, mikor te csak itthon nyomogattad a home gombot (persze ez nagyon szélsőséges eset, és az USA "biztosított" róla hogy "ilyen nem fordulhat elő", mert ők a terroristákra utaznak, szóval JIHAD :) )...
  • narumon #7
    Hát így is lehet nézni :D
  • a_n_d_r_e_w #6
    "Galaxy Round telefonból csak korlátozott darabszámot kíván előállítani"

    Ujabb adalek ahhoz az elmeletemhez, hogy azt a szart (mar bocsanat) csak azert dobtak sebteben a piacra, mert meghallottak, hogy az LG hasonlora keszul, es na nehogymar ok legyenek az elsok.