MTI

Aktívak online feljelentésben az elhagyott kínai szeretők

Elhagyott, sértett szeretők teszik ki a korrupt kínai vezetők online leleplezőinek körülbelül a 15,4 százalékát - derül ki a kínai jogi napilap cikkéből, amelyet saját kutatóinak megállapításaira alapozott.

A Legal Daily olyan, 2013-ban kirobbant tipikus ügyeket vizsgált, amelyekben a feljelentők - nyilvánosságra került adataik által - azonosíthatóak voltak. Az esetek többségével a közösségi média bő terjedelemben foglalkozott. A botrányokat kirobbantók között a legnagyobb arányban - csaknem 26,9 százalékban - kereskedők szerepeltek. Az elsődleges célpontok az esetek mintegy 77 százalékában kormányzati hivatalnokok, vezetők voltak. Többnyire sikkasztással, vesztegetéssel és más gazdasági tárgyú visszaélésekkel gyanúsították meg tisztségviselőket. A vizsgált 26 esetből 23-ban szeptemberig léptek a hatóságok, s 16-ban le is zárták az ügyet. A lap szakértői úgy vélik, a leleplezők növekvő számban használnak erotikus fényképeket, videókat, amivel a közvélemény számára az átlagosnál figyelemfelkeltőbbé tehetik az aktuális ügyet.

A jelentés ugyanakkor kitér arra is, hogy a valódi nevükkel feljelentőknek a 23 százalékát pletykák terjesztése, illetve "bajkeverés" gyanújával őrizetbe vették, vagy szerepelnek a rendőrség által keresett személyek listáján. Az online feljelentések központi mederbe terelésének szándékával idén szeptembertől központi internetes felületet hoztak létre, amelyen a lakosság közvetlenül az hatóságokat tájékoztathatják a gyanús esetekről, személyekről. A weblapot a párt központi fegyelmi ellenőrző bizottsága és annak kormányzati megfelelője, az ellenőrzési tárca közösen gondozza. A bejelentőknek lehetőségük van névvel és név nélkül is az információk, dokumentumok feltöltésére. Októberi jelentés szerint a hivatalos weboldalon naponta átlagosan több mint nyolcszázzal szaporodik a kivizsgálásra ajánlott ügyek száma. Szeptemberben összesen 24 800 bejelentést rögzítettek, az oldal regisztrált felhasználóinak száma meghaladta a 4200-at.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!