SG.hu·

Javít a képstabilizáción a Samsung új kamerája

A gyártó a meglévő termékekhez képest jelentős javulást ígér új 13 megapixeles modulja révén, amely hatékonyabb képstabilizációt és alacsony háttérfénynél is világosabb képeket eredményez.

A Samsung először a számára hazai pályán rántotta le a leplet új kameramoduljáról, amely legkorábban a jövőre megjelenő okostelefonokban kaphat majd helyet. A cég - ahogy azt a bevezetően is említettük - egyszerre két területen ígér komoly előrelépést. A dél-koreai weboldal fordított változatában arról olvashatunk, hogy az új 13 megapixeles kamera éppen ott kínál újítást, ahol a jelenleg kapható változatok egyelőre elmaradnak a várakozásoktól. A legfontosabb jellemző, hogy éppen kétszeres hatékonyságot nyújt az optikai képstabilizáció (OIS) területén, hiszen az átlagosan 0,7 fok helyett 1,5 fokos eltérést korrigál a kamera kalibrálásával, így kezünk remegését sokkal inkább kiiktathatjuk a felvételek készítésénél.

A másik fontos újítás az alacsony háttérvilágítással küzdő fotók minőségénél jelentkezik, itt ugyanis - legalábbis a cég állítása szerint - pontosan nyolcszor világosabb példányok készíthetők, mint ahogy azt eddig megszokhattuk. A modul fogyasztási mutatói is kedvezőbbek az elődökhöz képest, miközben a fizikai méret nem változott, ez maradt 10,5 x 10,5 x 5,9 mm. A sorozatgyártás azonban csak jövőre indul meg, így az akkor megjelenő új okostelefonokban láthatjuk majd viszont a fejlesztést. A Samsung szerint riválisokkal is tárgyalnak a modul alkalmazásáról, így nem kizárólag a Galaxy család tagjai részesülnek majd annak szolgáltatásaiban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gabbbbbbbbbbbb2013. 11. 23.. 22:41||#6
Az optika és a szenzorméret is egész jó a Nokiánál, de a pixelszámmal rontják el.
© rajen772013. 10. 15.. 17:11||#5
Végre a kóreai másolóiparnak sikerült szétszedniük egy Sony mobil kamerát? :D Szaroled kijelzõt mikor cserélik már egy normálisra? Azon nem volna mit fejleszteni?
© sanyicks2013. 10. 09.. 23:55||#4
ja persze hogy kép már ne is legyen a képen hanem csak zaj...
© levente682013. 10. 08.. 12:51||#3
Tévedtem, nem Anandtech írt róla, máshol olvashattam.

Tehát N3 még nem OIS képes.
© levente682013. 10. 08.. 12:46||#2
Nem értelek, a Nokia talán egyedül a kamerákkal, de azokkal mindenképpen jól szerepel, az optika is komoly mobil szintet tekintve.

Ha valahol, hát itt kell és helyes erõsítenie Samsung-nak.

Ráadásul, saját terveikhez képest is késésben vannak, mert ezt a modult már Note 3-ba szerették volna beletenni, de el kellett halasztaniuk.

Persze, fura módon Anandtech N3 tesztje OIS képességû kameráról írt, de szerintem téved, bár ne lenne igazam.
© rajdi2013. 10. 08.. 10:03||#1
Áhh ezt a birka vásárló nem fogja értékelni, nem tanul a Samu a Nokia példájából? Inkább 165 megapixeles kamerákat kellene fejleszteni...