Berta Sándor

Surface 2 táblákat vesz a Delta Airlines

Az amerikai légitársaság úgy döntött, hogy táblákat fog beszerezni repülőgépeire, a választás azonban nem az iPad valamelyik változatára, hanem a nemrég bejelentett új Surface 2 készülékekre esett.

A Delta Airlines 11 000 pilótája 2014 végéig akapja meg az új tábla PC-jét. A sorban a Boeing 757-es és 767-es repülőgépek kapitányai lesznek az elsők, ők már ez év végéig hozzájutnak az eszközökhöz, amelyek teljesen kiválthatják a jelenleg használt kézikönyveket, navigációs térképeket és egyéb dokumentumokat. A világ második legnagyobb légitársaságának számító cég azt reméli, hogy a váltással összesen évente 13 millió dollárt takaríthat meg és az információk a jövőben valós időben állnak majd a személyzet rendelkezésére.


"Azáltal, hogy a papírt eltüntetjük, minimalizálni akarjuk a rendetlenséget és azt az időt, amit jelenleg az aktuális repülési adatok megtekintésére fordítunk. Ilyen módon megadjuk a pilótáinknak azt a lehetőséget, hogy jobban felkészülhessenek a légi és a földi helyzetekre" - jelentette ki Steve Dickson kapitány, a Delta Airlines repülési műveletekért felelős alelnöke. További előny, hogy az információk valós időben frissíthetők és rendelkezésre állnak, valamint a pilótáknak 38 fonttal, vagyis mintegy 17 kilogrammal kevesebb súlyt kell magukkal vinniük egy-egy útra. Ezzel nem csak kevésbé fáradnak el, de a repülőgépek évente több mint 4,5 millió liter üzemanyagot is megtakarítanak majd. A megoldás egy időben gazdaságos és környezetbarát, hiszen nem lesz szükség éves szinten több millió papír kinyomtatására.

A Microsoft néhány nappal ezelőtt jelentette be a Surface 2 táblagépeket. A gyári változatokhoz képest a légitársaságnak szállított modelleket ellátják a Jeppesen FliteDeck Pro szoftverrel, a repülési úttal kapcsolatos információk mellett helyet kapnak az időjárási adatok és - a karbantartási munkákkal kapcsolatban - lehetőség lesz közvetlenül kapcsolatba lépni a földi kiszolgáló személyzettel. A Delta Airlines nem indokolta, hogy az iPad helyett miért a Surface 2-t választotta, ugyanakkor az kiszivárgott, hogy a kiképzéshez használt program is Windows alatt fut.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!