MTI

Egyre több kibertámadás éri Magyarországot

Az elmúlt időszakban megnövekedett a magyar kiberkörnyezetet, köztük a kormányzati rendszereket is célzó különböző forrásokból indított kibertámadások száma és súlyossága - mondta Kádár Andrea Beatrix helyettes államtitkár, a Miniszterelnökség Nemzetbiztonsági Irodájának vezetője egy budapesti konferencián.

Előadásában hangsúlyozta, hogy az utóbbi 10-15 évben a biztonság fogalma "kiszélesedett", új kihívások jelentek meg, s a régóta ismert fenyegetések, köztük a terrorizmus is jelentősen megváltozott. Egyre több új terrorcsoportról hallani, taktikáik, módszereik, az általuk használt eszközök, s az egyes csoportok közötti kapcsolattartás is megváltozott. Szerinte a terrorizmus esetében további nehézséget jelent, hogy az internet már nem csak a terroristák toborzását, a tervezést és kiképzést segíti, hanem az egyes radikalizálódott elemek és emberek szociális kapcsolati helyévé is vált. Mindezek mellett gyorsan nőtt azok száma, akik a kiberteret információk jogosulatlan megszerzésére használják, vagy az informatikai rendszereket támadják.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy Magyarországon kockázatot jelentett, hogy a kibertér szabályozása rendezetlen volt. A helyzet javítását szolgálja a márciusban elfogadott Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégia, amely a következő néhány évre részletesen lebontva sorolja fel a kiberbiztonságban teendő feladatokat. Fontos az oktatás, képzés, a kutatás-fejlesztés nemzetközi szintűvé fejlesztése. A gyermekek számára is biztonságos kiberteret kell kialakítani, és a Nemzetbiztonsági Iroda vezetője szerint az is fontos feladat, hogy a kormányzati tisztviselők képzésében kiemelt szerepet kapjon a biztonságos adatkezelés.


Kádár Andrea Beatrix szólt arról is, hogy a kiberbiztonság terén a hatékony információcsere koordinálására a Miniszterelnökségen Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár vezetésével létrehozták a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanácsot, amelyben a többi között részt vesznek a Belügyminisztérium (BM), a Honvédelmi Minisztérium, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság képviselői. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is fontos a kiberbiztonságban érintett szereplők együttműködése. Ebben pedig Magyarország - például az EU-ban és a NATO-ban - aktív szerepet vállal.

A Belügyi Tudományos Tanács által megrendezett, A terrorizmus Rubik-kockája, avagy a fenyegetések komplex megközelítése című nemzetközi tudományos-szakmai konferenciát Felkai László, a BM közigazgatási államtitkára nyitotta meg. Mint mondta, a hatékony nemzetközi együttműködéshez először alapvető kérdéseket kell tisztázni, például azt, milyen eszközökkel, módszerekkel akarnak fellépni a kiberbűnözés ellen. Meg kell állapodni az eljárásjogi minimumokban, hogy az egyik országban szerzett információk a másik országban is felhasználhatók legyenek.

Nahalkó József, a Terrorelhárítási Központ (TEK) nemzetközi főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy az elmúlt időben több új, szétszórtan létező, jól informált kis terrorsejt jött létre. Ezek erő internetes kapcsolattartása miatt, már nem egy-egy ország, hanem inkább régiós szintű, vagy általános terrorfenyegetettségről lehet beszélni. Ez az általános terrorfenyegetettség pedig Magyarországon is ugyanolyan magas, mint az Európai Unió más országában. Sőt, az új terrorsejtek azokat a gyenge célpontokat keresik, amelyek nem kiemelt mértékű, vagy kevésbé látható intézkedéseket tesznek a terrorizmus ellen - mondta a TEK főosztályvezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • joghurt3 #3
    Miről is beszélünk, amikor több önkormányzat is GoogleDocs vagy SkyDrive alapú ügykezelésre állt át? Magyar állampolgárok érzékeny személyes adatait külföldi, az NSA által már nem is titkoltan mazsolázott helyekre küldenek ki. Gratulálunk.

    Ha jól tudom, ezt amúgy magyar jogszabályok is tiltják. Az üzleti életben egészen biztosan tilos.
  • cateran #2
    "Kádár Andrea Beatrix szólt arról is, hogy a kiberbiztonság terén a hatékony információcsere koordinálására a Miniszterelnökségen Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár vezetésével létrehozták a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanácsot, amelyben a többi között részt vesznek a Belügyminisztérium (BM), a Honvédelmi Minisztérium, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság képviselői."

    Mutyiszagot erzek....

    "Ez az általános terrorfenyegetettség pedig Magyarországon is ugyanolyan magas, mint az Európai Unió más országában. Sőt, az új terrorsejtek azokat a gyenge célpontokat keresik, amelyek nem kiemelt mértékű, vagy kevésbé látható intézkedéseket tesznek a terrorizmus ellen - mondta a TEK főosztályvezetője."

    Oda nekik nehanymilliardot, de iziben....Amugy high-level bullshitnek tunik.
  • Sajátvéleményem #1
    Félnek, hogy kiderül a sok simlisségük az atyafiaknak...