Szekeres Viktor

Megtudtuk, ki lesz a The Flash-tévésorozat főszereplője

Grant Gustin lesz Villám, vagyis The Flash, akit idén fognak bemutatni a Zöld íjász című képregényes-sorozatban. A viszonylag kezdőnek számító színészt korábban is tinisorozatokban szerepelt.

Mint arról már korábban beszámoltunk, az amerikai CW csatorna spinoff sorozatot készít a Zöld íjásznak (Arrow). A testvérsorozat Villám, vagyis The Flash karaktere köré épülne, aki szupergyorsasággal rendelkezik. A karaktert a Zöld íjász második szezonjának első felében fogják bemutatni - Barry Allen, akit Grant Gustin fog alakítani, akkor még egyszerű rendőrségi laboráns lesz, akivel minden bizonnyal történik valami, hogy aztán az évad 20. részében tűnjön fel ismét, abban az epizódban, ami mintegy pilotként fog szolgálni a The Flash-sorozat számára.


Ha a készítők számításai beválnak, akkor a The Flash-széria 2014 őszén indulhat el. Hangsúlyoznunk kell, hogy mindez feltételes módban értendő, hiszen hiába nagy siker a Zöld íjász és nézik hetente két és fél millióan, a csatornák, ha úgy érzik, hogy az új próbálkozás nem üti meg a mércét, akkor inkább nem rendelik be. Idén tavasszal például ez történt a legújabb NCIS-sorozattal, az NCIS: Reddel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xido #1
    Kicsit van az arcában némi Brandon Ruth,csak nem olyan széles és markáns az álla:)