SG.hu·
Az elnök végveszélyben - Végre egy normális Die Hard-film?
Úgy tűnik, hogy Roland Emmerichnek fixa ideája a Fehér Ház megsemmisítése, ráadásul Az elnök végveszélyben című akciófilmben még a terroristák is amerikaiak.
Hogy tetszett Az elnök végveszélyben?
Viszonylag ritka, hogy hasonló ötletek egyszerre pattanjanak ki a hollywoodi producerek fejéből, de óhatatlan, hogy évente legyártott 5-600 filmből némelyik egymáséra hajazó alaphelyzettel bírjon. Igen, producerekről van szó, hiszen a szkriptek nem olyan frissek - a stúdiók fiókjaikban valószínűleg legalább tíz Fehér Házas akciófilm sztorija hever és tavalyelőtt két fejes is ilyet húzott elő. Egy kis stúdió, a FilmDistrict tavasszal mutatta be a Támadás a Fehér Ház ellent (Olympus Has Fallen) Gerard Butler főszereplésével, míg a mamut Sony nyáron rukkolt elő Az elnök végveszélybennel. (Ami meglehetősen fura hazai címválasztás, ugyanis az elnök valójában nincs is veszélyben.)
Míg a Butleres akciófilm történetét két kezdő író jegyezte, akik második munkájuknak meg is kapták a The Expendables 3-at, addig Az elnök végveszélyben forgatókönyve egy "nagy név", James Vanderbilt munkája. Ő mostanában mintha az Orci - Kurtzman-duó babérjaira akarna törni, hiszen nem elég, hogy megírta A csodálatos pókember első és második részét, valamint az új Robotzsarut, de még A függetlenség napja tervezett két új epizódját is rá bízták - pedig annak idején egy Fincher-filmmel kezdett...
Na, nem mintha különösebben bonyolult története lenne a filmnek, elég csak annyit tudni róla, hogy pár "terrorista" robbant egyet a Fehér Házban, majd matiné-kompatibilis vérengzésbe kezd (a másik filmmel ellentétben ez csak PG-13-as korhatár-besorolást kapott). Természetesen van egy képzett katona, aki épp arra jár civilben, szériatartozékként cipeli magával kislányát is, aki meglepő módon nem csak tehetetlen plot device-ként funkcionál, valamint az elnök is megmutatja, hogy nem olyan tutyimutyi, mint első pillantásra tűnik.
Persze egyszerű történet ide vagy oda, Vanderbilt elszöszöl a motivációkkal és a karakteralkotással is, legalábbis látszat szintjén. Ugyanis pontosan annyi plusz, nem az akcióra koncentráló jelenettel vezeti fel a filmet, hogy később mindnek jelentősége legyen, ez pedig sajnos nem növeli a film kiszámíthatatlanságát. A 30. percben megtörténik a Támadás, hogy aztán kezdetét vegye egy olykor komikus, de mindenképpen ipari mennyiségű lőszert felzabáló haver-Die Hard. A végkifejlet persze nem kétséges, de azért a kevésbé profik találgathatnak, hogy vajon ki az áruló és, hogy mi motiválja a támadást.
Mondhatni oldszkúl akciófilmmel van dolgunk, rengeteg lövöldözéssel, pár robbanással és jó sok helikoptereket és vadászgépeket mutató felvétellel. De még így sem tiszta, hogy lehetett erre a filmre eltapsolni 150 millió dollárt, hiszen annyira nincsenek benne eget rengető dolgok, arról nem is beszélve, hogy a másik Fehér Házas akciózás kevesebb, mint a feléből kijött.
Ha valamit fel lehet róni Az elnök végveszélybennek, akkor az az, hogy bizonyos klisés megoldások még a klasszikus formula alkalmazása közben is szemet szúrnak. Vajon miért muszáj az egyik, egyébként teljesen indifferens rosszfiúnak különcködnie, zenére hackkelnie és magában beszélnie? Miért kell pár papírvékony terroristára több játékidőt pazarolni, kamumotivációkat adni nekik, ha úgyis csak pár percig léteznek a vásznon. A főszereplőket lehet gazdagítani ezzel-azzal, megteremteni az érzelmi kötődést a nézőkkel, de ettől még a közönség nagyja a véres trikós akciót (kapunk lövöldét és közelharcot is ököllel, késsel, de még tollal is), illetve a drámát fogja várni.
Valójában élvezetes és még azt is mondhatjuk, hogy tartalommal teli Az elnök végveszélyben, nem csak tömény akcióorgia, amit 80 percben lezavarnak. De lehet, hogy ez válik Emmerich filmjének hátrányára is. Hiába tisztességes a végeredmény, túlságosan tipikus, receptre készült, olyan film, amit már sokszor láthattunk. Persze nem is az volt a cél, hogy forradalmi újítással lepjék meg a nézőket, hanem egy klasszikus, Die Hard-szerű élményt akartak kínálni. Aki pedig ilyesmire vágyik, de már századjára nem akarja megnézni John McClane-t, az úgyis ott lesz Az elnök végveszélyben vetítésein.
Nagy meglepetésre Az elnök végveszélyben komoly bukta lett - sem Amerikában, sem a világ többi országában nem aratott sikert, főleg nem a 150 milliós költségvetés fényében. Persze lehet azzal magyarázni, hogy a másik Fehér Házas film ennek az oka, de az Armageddon is sikeresebb lett annak idején, mint a korábban bemutatott Deep Impact, az Egy bogár élete is lepipálta az előtte bemutatott Z, a hangyát. Sőt, Az elnök végveszélyben is sikeresebb volt, mint a Támadás a Fehér Ház ellen - legalábbis Amerikán kívül - hiába, a világ többi részén még mindig jobban el lehet adni a nagy költségvetésű filmeket. A nagy meglepetés, hogy épp Amerikában hasalt el a film, ahol alacsonyabb korhatárt kapott és a főszereplő Channing Tatum bő egy év alatt négy darab 100 milliós filmben is szerepelt, minek következtében azt hihettük, hogy vele mindent el lehet adni. Hát, nem.
Míg a Butleres akciófilm történetét két kezdő író jegyezte, akik második munkájuknak meg is kapták a The Expendables 3-at, addig Az elnök végveszélyben forgatókönyve egy "nagy név", James Vanderbilt munkája. Ő mostanában mintha az Orci - Kurtzman-duó babérjaira akarna törni, hiszen nem elég, hogy megírta A csodálatos pókember első és második részét, valamint az új Robotzsarut, de még A függetlenség napja tervezett két új epizódját is rá bízták - pedig annak idején egy Fincher-filmmel kezdett...
Na, nem mintha különösebben bonyolult története lenne a filmnek, elég csak annyit tudni róla, hogy pár "terrorista" robbant egyet a Fehér Házban, majd matiné-kompatibilis vérengzésbe kezd (a másik filmmel ellentétben ez csak PG-13-as korhatár-besorolást kapott). Természetesen van egy képzett katona, aki épp arra jár civilben, szériatartozékként cipeli magával kislányát is, aki meglepő módon nem csak tehetetlen plot device-ként funkcionál, valamint az elnök is megmutatja, hogy nem olyan tutyimutyi, mint első pillantásra tűnik.
Persze egyszerű történet ide vagy oda, Vanderbilt elszöszöl a motivációkkal és a karakteralkotással is, legalábbis látszat szintjén. Ugyanis pontosan annyi plusz, nem az akcióra koncentráló jelenettel vezeti fel a filmet, hogy később mindnek jelentősége legyen, ez pedig sajnos nem növeli a film kiszámíthatatlanságát. A 30. percben megtörténik a Támadás, hogy aztán kezdetét vegye egy olykor komikus, de mindenképpen ipari mennyiségű lőszert felzabáló haver-Die Hard. A végkifejlet persze nem kétséges, de azért a kevésbé profik találgathatnak, hogy vajon ki az áruló és, hogy mi motiválja a támadást.
Mondhatni oldszkúl akciófilmmel van dolgunk, rengeteg lövöldözéssel, pár robbanással és jó sok helikoptereket és vadászgépeket mutató felvétellel. De még így sem tiszta, hogy lehetett erre a filmre eltapsolni 150 millió dollárt, hiszen annyira nincsenek benne eget rengető dolgok, arról nem is beszélve, hogy a másik Fehér Házas akciózás kevesebb, mint a feléből kijött.
Ha valamit fel lehet róni Az elnök végveszélybennek, akkor az az, hogy bizonyos klisés megoldások még a klasszikus formula alkalmazása közben is szemet szúrnak. Vajon miért muszáj az egyik, egyébként teljesen indifferens rosszfiúnak különcködnie, zenére hackkelnie és magában beszélnie? Miért kell pár papírvékony terroristára több játékidőt pazarolni, kamumotivációkat adni nekik, ha úgyis csak pár percig léteznek a vásznon. A főszereplőket lehet gazdagítani ezzel-azzal, megteremteni az érzelmi kötődést a nézőkkel, de ettől még a közönség nagyja a véres trikós akciót (kapunk lövöldét és közelharcot is ököllel, késsel, de még tollal is), illetve a drámát fogja várni.
Valójában élvezetes és még azt is mondhatjuk, hogy tartalommal teli Az elnök végveszélyben, nem csak tömény akcióorgia, amit 80 percben lezavarnak. De lehet, hogy ez válik Emmerich filmjének hátrányára is. Hiába tisztességes a végeredmény, túlságosan tipikus, receptre készült, olyan film, amit már sokszor láthattunk. Persze nem is az volt a cél, hogy forradalmi újítással lepjék meg a nézőket, hanem egy klasszikus, Die Hard-szerű élményt akartak kínálni. Aki pedig ilyesmire vágyik, de már századjára nem akarja megnézni John McClane-t, az úgyis ott lesz Az elnök végveszélyben vetítésein.
Nagy meglepetésre Az elnök végveszélyben komoly bukta lett - sem Amerikában, sem a világ többi országában nem aratott sikert, főleg nem a 150 milliós költségvetés fényében. Persze lehet azzal magyarázni, hogy a másik Fehér Házas film ennek az oka, de az Armageddon is sikeresebb lett annak idején, mint a korábban bemutatott Deep Impact, az Egy bogár élete is lepipálta az előtte bemutatott Z, a hangyát. Sőt, Az elnök végveszélyben is sikeresebb volt, mint a Támadás a Fehér Ház ellen - legalábbis Amerikán kívül - hiába, a világ többi részén még mindig jobban el lehet adni a nagy költségvetésű filmeket. A nagy meglepetés, hogy épp Amerikában hasalt el a film, ahol alacsonyabb korhatárt kapott és a főszereplő Channing Tatum bő egy év alatt négy darab 100 milliós filmben is szerepelt, minek következtében azt hihettük, hogy vele mindent el lehet adni. Hát, nem.
|
Az elnök végveszélyben (White House Down)
színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 131 perc, 2013 (16) 16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott rendező: Roland Emmerich forgatókönyvíró: James Vanderbilt zeneszerző: Harald Kloser, Thomas Wanker operatőr: Anna Foerster producer: Roland Emmerich, Brad Fischer, Larry J. Franco, Laeta Kalogridis, Harald Kloser, James Vanderbilt szereplők: Channing Tatum (John Cale) Jamie Foxx (James Sawyer, elnök) Jason Clarke (Stenz) Joey King (Emily Cale) Rachelle Lefevre (Melanie) Maggie Gyllenhaal (Finnerty) Garcelle Beauvais (a First Lady) Lance Reddick (Janowitz ezredes) |
