Szekeres Viktor

Újszerű történettel bíró thriller érkezik - itt az Open Windows előzetese

Manapság sok panaszt hallani Hollywood eredetiségének hiányáról - igaz ez azok szájából nem túl hiteles, akik folyton folytatásfilmeket néznek. Az ő sebeikre mindenesetre gyógyírt jelenthet az Open Windows, melynek megérkezett az első előzetese.

Megérkezett az Open Windows első előzetese és a trailer alapján azt kel mondanunk, hogy a készítőket nem lehet ötlethiánnyal vádolni. Persze az előzetes végén kiderül, hogy ez nem is csoda, hiszen a rendező az a Nacho Vigalondo, aki pár éve a nagyszerű Időbűnökkel (Timecrimes) tette le a névjegyét, s azóta készített egy másik jópofa a filmet, az Extraterrestre című scifi-komédiát.


Új filmjének, az Open Windowsnak Elijah Wood és Sasha Grey a két főszereplője - előbbi az utóbbi által alakított színésznő egyik rajongóját alakítja, akinek lehetősége nyílik arra, hogy "imádottja" minden lépését figyelemmel kísérje laptopján. Sőt, mi több, mint az az előzetesből is kiderül, az egész filmet úgy forgatták, hogy a nézőnek olyan érzése támadjon, hogy mindvégig Wood karakterének desktopját kíséri figyelemmel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)