Szekeres Viktor

Két új scifisorozat indul ősszel a magyar csatornákon

A VIASAT ősszel sok új, amerikai sorozatot tervez bemutatni. Ezek közül kettő is scifi lesz. Az egyik szuperképességű emberekről szól, míg a másik emberek és idegen lények együttéléséről.

A VIASAT6-on eddig is bőven láthattak scifisorozatot a tévénézők, de októbertől újabb két szériával fog bővülni a választék. Ráadásul nem holmi ismétlésekkel, hanem vadonatúj sorozatokkal. Legalábbis abban a tekintetben, hogy sem az Alfák (Alphas), de Az ellenállás városa (Defiance) nem volt még látható a hazai csatornákon. Előbbi sorozat 2 évadot ért meg és tavaly fejeződött be, utóbbi pedig az amerikai Syfy csatorna idei premierje volt és jövőre folytatódik a második szezonnal.

A szuperképességeit rossz célokra használó emberekről és az őket felkutató csapatról szóló Alfák október 21-én kerül bemutatásra a VIASAT6-on, míg Az ellenállás városa október 24-től lesz látható. Ez a sorozat egy olyan jövőbeli világban játszódna a Földön, melyben több idegen faj is együtt él, köszönhetően egy afféle idegeninváziónak. A széria érdekessége, hogy van egy MMO-játék komponense is, vagyis aki akar, az az epizódok után a Defiance világában kalandozhat és küldetéseket teljesíthet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bunny #3
    Continuum-ot csoda, hogy bárhol le adják, annyira valós a mondanivalója. Globálisan, nem csak mo-on.
  • god25 #2
    LOL. Igazad lehet...,. Nekem tetszett az Alphas. Kár, hogy kaszát kapott a 2. évad után. A Defianceből pedig egy nagyon jó sorozat lehett volna. Erre egy nyomozós sz@r lett belőle. Ha jól emlékszem még Viktor is írta, hogy reméli nem nyomozós sorozat lesz belőle. :)
  • mrzed001 #1
    Valahogy nem csodálkozok, hogy a Continuum-ot nem merik idehaza leadni.
    Ilyen lázadó szövegekkel, mint hogy egy bankárt sem csuktak le a gazdasági válság miatt ... meg hogy a politikusok a legnagyobb maffiózók ... félő, hogy sokan azt hinnék, ez valami dokureality :D