SG.hu·

Hamarabb láthatjuk a Hangyaembert

Nemcsak Pókembere van a Marvelnek, hanem Hangyaembere is, és azon képregényfilm-rajongók, akik még nem találkoztak Hank Pymmel olvasmányaikban, már 2015 nyarán megismerkedhetnek vele a mozikban.

Remek hírt kaptam pár órája a Marveles képregényfilmek rajongói, a Walt Disney Pictures ugyanis bejelentette, hogy az eredetileg 2015. november hatodikán bemutatni tervezett Hangyaembert (Ant-Man) jóval korábban, már július 31-én be fogják mutatni az amerikai mozik. Ez azt jelenti, hogy a 2015. május elsejére kiírt második Bosszúállók-film, az Age of Ultron után negyedévvel már meg is kezdődik a Marvel-filmek "Harmadik Fázisa", s talán a Hangyaember által szabadon hagyott időpontra még egy újabb szuperhősös premier is befészkelheti magát.

A rajongói kedvenc Hangyaemberről szóló filmet Edgar Wright fogja rendezni, a forgatókönyvet is ő írja Joe Cornish közreműködésével. A két filmes együttműködése igen érdekesnek ígérkezik, hiszen Wright eddig olyan filmeket tett le az asztalra, mint a Haláli hullák hajnala, a Vaskabátok, vagy a Scott Pilgrim a világ ellen, míg Cornish nagy dobása az idegeninváziós Idegen arcok volt két évvel ezelőtt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kalapos012013. 09. 10.. 14:40||#6
Nézek én olyan filmeket? 😊

Persze, hülye vagyok. Valamiért csak Gaiman meg a Vertigo-karakter jutott eszembe.
© kanduhr2013. 09. 10.. 13:25||#5
Homokember nincs? Akkor ki volt Pókember ellenfele a 3. részben?😄
© kalapos012013. 09. 10.. 13:09||#4
Na, remekül megválaszoltad a kérdésedet. Kutyaember nincs. Tetûember sincs. Homokember sincs a Marvel világában. És még vagy pármillió másik "ember" sincs.
© Xellos9992013. 09. 10.. 11:33||#3
Nah, legalább jól indul a napom 😄
© Macropus Rufus2013. 09. 10.. 11:23||#2
most komolyan, milyen ember nincs még a Marvel világában?
Hangyaember aki legyõzte a tetûembert egy félelmetes csatában amit a kutyaember hátán vívtak meg. Eközben a kutyaember alomnak nézte a homok ember...
© Zombee2013. 09. 10.. 09:48||#1
Nem ismerem a Hangyaembert, bár valamelyik képregényben már találkoztam vele, viszont ez a film jól is sikerülhet.