SG.hu·

Mégiscsak megvalósul Vin Diesel Hannibal-filmje?

Vin Diesel még mindig nem mondott le egy évtized óta dédelgetett álmáról, a Hannibal-mozifilm elkészítéséről, és szerinte minden Halálos iramban-résszel közelebb kerül ennek megvalósításához.

Vin Diesel már majdnem tíz éve tervezi, hogy megfilmesíti az ókori Hannibal történetét. Azóta időről-időre feltűnik a filmes sajtóban a projekt említés szintjén, de konkrétumokról sosem esik szó a hírekben. Mondhatni már mindenki el is temette a terveket, mondván a Hannibal is azon szkriptek közé fog tartozni, amelyek sosem valósulhatnak meg, de a napokban ismét némi reménysugár tűnt fel.


Vin Diesel ugyanis a Riddick kapcsán egy talkshow-ban volt meghívott vendég, s ezen interjú során úgy beszélt a Hannibalról, mintha eldőlt volna, hogy meg fog valósulni a film. A színész elmondása szerint a David Franzoni (Gladiátor) forgatókönyve alapján tervezett film elkészítése eddig leginkább anyagi okok miatt hiúsult meg, ugyanis csak hatalmas költségvetésből lehetne létrehozni, azonban Diesel állítólag minden egyes Halálos iramban-epizód elkészítésével közelebb kerül az áhított célhoz.

Vin Diesel egyébként jelen állás szerint a most bemutatott Riddick és a jövő nyárra belőtt Halálos iramban 7 után a Soldiers of The Sun című scifi főszerepében fog feltűnni, mely akár egy új sorozat kezdő epizódja is lehet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2013. 09. 09.. 13:58||#2
Csodálkozom, hogy még nem készült nagyszabású film Hannibalról. A téma pedig adja magát, igen látványos filmet lehetne csinálni hatalmas tömegjelenetekkel.
1959-ben volt egy Hannibal, az ifjú Terence Hill is játszott benne, de szerintem az nem lett maradandó alkotás.
© hgaben902013. 09. 07.. 15:15||#1
Nagy kõ esett le a szívemrõl... elõször azt hittem, Hannibal Lecter akar lenni.