Szekeres Viktor

Igen vicces előzetest kapott a jövő nyár egyik várt komédiája

A jövő nyár komédiái közül talán a Neighbors az, amelyik először kapott előzetest, s a videó alapján azt kell mondanunk, hogy Nick Stoller legújabb filmje még jól is elsülhet.

Megérkezett Nicholas Stoller új filmjének, a Neighborsnek az első, egyelőre még a szokásosnál rövidebb előzetese, melyből kiderül, hogy a komédia (természetesen) nem lesz híján a poénoknak, s az is, hogy talán érdemes felvennünk azon filmek közé, melyeket meg fogunk nézni. A nemrég még Townies címen futó vígjáték trailerje egyébként szokatlanul korán került bemutatásra, hiszen maga a film csak május 9-től lesz látható a mozikban - összehasonlításképp az idén májusban bemutatott Másnaposok 3 első előzetese 2-3 hónappal a bemutató előtt volt először látható.


Persze a hosszabb kampánynak is vannak előnyei, idővel a fejünkbe fog égni a két főszereplő, Seth Rogen és Zac Efron ábrázata. A rendező egyébként korábban olyan filmeket készített, mint a Lepattintva, a Felhangolva vagy az Ötéves jegyesség, de ő írta Az igenembert és a Muppetset is. Csak ezen alkotások alapján nem nagyon tudunk következtetni a Neighbors fogadtatására, hiszen akadtak az említett komédiák közül jobbak és rosszabbak is, sikeresek épp úgy, mint bukások.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bren X #2
    Elnézést nem tíz, hanem nyolc hónap múlva lesz jövő május.
    A május még tavasz, nem nyár...
  • Bren X #1
    Még egy beharangozó, mely egy 10 hónap (?) múlva bemutatásra kerülő alkotásra hívja fel a figyelmet...
    "Dilisek ezek a reklámosok!"