Szekeres Viktor

Elege lett az embereknek a horrorból és a világvégéből

Két kifejezetten ígéretes és eredeti film került pénteken mozikba Amerikában, s talán ez is volt a probléma, ugyanis sem a világvége, sem az ijesztgetés nem érdekelte a közönséget.

Amerikában előjött a nyári fáradtság a moziba járókon, hiszen pénteken két olyan új film is bemutatásra került, melyet imádtak a kritikusok, azonban egyik sem érdekelte túlságosan a közönséget. A Haláli hullák hajnala és a Vaskabátok készítőgárdájának új filmje, a The World's End című világvége komédiája várható volt, hogy nem fogja különösebben érdekelni az amerikaiakat, de azért az döbbenetesen pozitív kritikák hatására többen is megindulhattak volna a mozikba. Sajnos nem így történt, a film pénteken mindössze 3,5 millió dollár bevételre tett szert, ami csak a toplista 3. helyére volt elegendő.


Még ennyire sem futotta a You're Next című horrornak. Míg a hasonló történetű A bűn éjszakája pocsék kritikákat kapott és hatalmas siker lett, addig ez a film hiába tetszett 5-ből 4 kritikusnak, az amerikai közönséget hidegen hagyta. Az alig 3 milliós péntek bevétel mindössze a napi toplista 5. helyére volt elegendő. Mindez azt is jelenti, hogy várhatóan egyik film sem fogja elérni a hétvégi 10 milliós bevételt.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #5
    "Voltak világvége filmek, amik jól mentek és az újat nem nézték meg."

    Mondjuk ennek a 'világvége filmnek' nem sok köze van a többi világvége filmhez ... ez eléggé 'rétegfilm' kategória, ráadásul jó nagy 'baromság' angol módra :)
  • zetortraktor #4
    Jézusom. A Batman-topikban való beégésed után te tényleg házhoz jársz a..., na mindegy. (Ok, az mondjuk epic fail volt, ez csak szimplán egyszerű gondolkodás.)

    Fogalmad sincs, hogy milyenek a filmek, csak fikázod őket - innentől kezdve érdemes azzal foglalkozni, amit írsz? :) Az biztos, hogy a közönség szerint jók és a kritikusok szerint is nagyon jók, de ez végképp másodlagos. Nem láttam. Nem tudom.

    Persze elhiszem, hogy szerinted csak azért volt sikeres a Monsters University és Gru, mert nem fos és az utána 3-4 héttel bemutatott 3-4 animáció azért nem siker, mert fos. És azért siker az első Fehér Házas akciófilm, mert az nem fos, a második azért, mert fos. De azért arra rámutatnék, hogy ez nagyon, de nagyon egyszerű logika. Idővel látni fogsz egyéb összefüggéseket is.

    Mondjuk abban igazad lehet, hogy az emberek nem akarnak fos filmeket nézni. Őket gondolom, csak az érdekli, ami jó. (Vigyázz, trükkös mondat!)
  • cateran #3
    Mar megint hulyesegeket pofazol...kijon 2 fos film, kutyat nem erdekli, erre jon a siras: jajj mar nem erdekli az embereket a mufaj meg a tema...
  • zetortraktor #2
    Értelmezési nehézség? Már nem azért, de pont erről van szó, nem? Hogy volt egy csomó sikeres horror, ezért az újat nem nézték meg. Voltak világvége filmek, amik jól mentek és az újat nem nézték meg.
  • god25 #1
    "Elege lett az embereknek a horrorból és a világvégéből". Milyen agyament főcím. Igen, pont ezt mutatja a The walking dead (jó ez sorozat),The Conjuring nézettsége is. A szar filmeket nem nézik meg. A tarisznyás kritikusoknak meg sokszor szöges ellentétű a véleménye a fogyasztókkal.