SG.hu·
Pain & Gain - Michael Bay legjobb filmje
Mark Wahlberg és The Rock akciókomédiája hihetetlenül modoros és végletekig laza, ráadásul rém vicces. Kár, hogy valóban megtörtént.
Hogy tetszett a Pain & Gain?
Vajon számít valamit egy film élvezhetősége szempontjából az, hogy valós történeten alapul? Lehet-e úgy röhögni szánalmas bűnözők tevékenységén, hogy elvonatkoztatunk és nem foglalkozunk azzal, hogy azok valódi, hús-vér embereket gyilkoltak le? Talán most kiderül, ugyanis a Pain & Gain valóban megtörtént eseményekkel foglalkozik, melyeket a történet írója 90-es évekbeli újságcikkek segítségével próbált összerakni.
A 90-es évek Miamijában járunk, a film főhőse egy erőnléti edző, aki többre vágyik annál, mint ami jutott neki, s mivel klasszikus izomagyú kliséfiguráról van szó, ezt bűnözéssel próbálja elérni. Két társával mindössze egy unszimpatikus újgazdagot akar elkapni, nem tervezi, hogy bárkinek is bántódása essen, azonban mivel nem éppen lángelméket vesz maga mellé, az események elég hamar kitérnek tervezett medrükből és pokoli utazás kezdődik, igazi hullámvasút.
A Pain & Gain külsőségeiben már az első percekben definiálja magát, s Michael Bay sem hazudtolja meg a róla kialakított képet. Kézikamera, testre rögzített kamera, szuperlassítások, iszonyatosan harsány színek, tettetett belevalóság, öncélú snittek, kúlság mindenek felett - amire a közönség számít és amit elvár, az jelen van. És mindez nagyon is működik, rettenetesen sokat tesz hozzá a filmhez a rendező egója.
Mindez persze nem csoda, hiszen a Pain & Gain Michael Bay szerelem projektjének mondható, kifejezetten alacsony költségvetésből készült el, a rendező és sztárjai is lemondtak kiemelt fizetésükről. Sőt, Bay még arra is hajlandó volt, hogy elhatározása ellenére bevállalja a Transformers negyedik részének rendezését, hiszen a Paramount csak ez esetben biztosította a 20-25 millió dolláros költségvetést.
Sokakat tehát már a film vizualitása megfoghat, ami különösen akkor hatásos, ha az ember át tudja érezni a kilencvenes évek látványvilágát, az akkori divatot, illetve szokásokat, a világot, melyben még nem mindenható az internet, illetve a drót nélküli kommunikáció. Szerencsére azonban nem csak a felszínen ötletes a Pain & Gain, hanem szerkezetében is. Na, nem a flashbackre kell gondolni, hanem arra, hogy a szereplők saját narrálásukban ismertetik meg magukat velünk. Jópofa megoldás, hogy hol az egyik, hol a másik karakter mesél, közelebb is hozza a nézőkhöz a személyiségüket.
A lényeg persze a krimi, az emberrablás és annak következményei, az, ahogy a főhősök csetlenek-botlanak, töketlenkednek és mégis úgy tűnik, hogy elérik a céljaikat. Jópofán felskiccelt karakterek, frankó színészi alakítások és teljesen elszállt sztori jellemzi a filmet - a vége felé még Bay is kénytelen emlékeztetni minket, hogy még mindig megtörtént eseményeket látunk. Hát, igen..., az emberi hülyeség és annak határtalansága.
A Pain & Gain szörnyen jó szórakozás. Még akkor is, ha az ember az utolsó jelent után talán elgondolkodik, hogy min is élvezkedett és röhögcsélt annyira jó ízűen. De az az igazság, hogy pár felirat nem fogja meg nem történtté tenni az azt megelőző két óra konstans mosolygását és hüledezését, a hátba veregetés pedig jár Miachal Baynek, ugyanis az ő, igen modoros és nagyon kiismerhető, menőző stílusában működött igazán a film.
Még véletlenül sem arról van szó, hogy Bay filmtörténeti mérföldkövet alkotott volna, a Pain & Gain valószínűleg nem lesz ott az év legjobbjai között, de mégis piszkosul eltalálták az arányokat, a rendező tudta, hogy mi kell ahhoz, hogy működjön a dolog. Ezt a filmet Baynek kellett rendeznie. Ha egy Aronofsky vagy Mendes áll a kamera mögött, akkor nehéz elképzelni, hogy ennyire élvezetes végeredmény született volna. És, ami talán fontos, nem csak a szofisztikáltabb nézők élvezhetik a filmet, hanem az IQnullás gyúrunkvazze-huszárok is imádhatják, főleg, hogy magukra ismerhetnek a szereplőkben - maximum a tanulság már nem fog elérni hozzájuk.
(A technikai jellemzőkkel kapcsolatosan még annyi megjegyzés, hogy a film nem véletlenül kapott itthon 18-as karikát, viszont hiába a magyar szinkron, az eredetiben hagyott cím meglepő, pedig a tervezett Izomagyak elnevezéssel nem volt semmi gond. Aki a magyar verziót nézi, az egyébként készüljön fel arra, hogy a magyar hangoknak és azok stílusának köszönhetően a két főszereplő teljesen más személyiséget kap, ami meglehetősen fura, s sajnos a frappáns, eredeti szövegeket sem sikerült igazán jól átültetni magyarra. Az pedig talán senkit nem lep meg, hogy míg Amerikában tisztességesen teljesített a Pain & Gain, addig itthon jókorát hasalt. Kár.)
A 90-es évek Miamijában járunk, a film főhőse egy erőnléti edző, aki többre vágyik annál, mint ami jutott neki, s mivel klasszikus izomagyú kliséfiguráról van szó, ezt bűnözéssel próbálja elérni. Két társával mindössze egy unszimpatikus újgazdagot akar elkapni, nem tervezi, hogy bárkinek is bántódása essen, azonban mivel nem éppen lángelméket vesz maga mellé, az események elég hamar kitérnek tervezett medrükből és pokoli utazás kezdődik, igazi hullámvasút.
A Pain & Gain külsőségeiben már az első percekben definiálja magát, s Michael Bay sem hazudtolja meg a róla kialakított képet. Kézikamera, testre rögzített kamera, szuperlassítások, iszonyatosan harsány színek, tettetett belevalóság, öncélú snittek, kúlság mindenek felett - amire a közönség számít és amit elvár, az jelen van. És mindez nagyon is működik, rettenetesen sokat tesz hozzá a filmhez a rendező egója.
Mindez persze nem csoda, hiszen a Pain & Gain Michael Bay szerelem projektjének mondható, kifejezetten alacsony költségvetésből készült el, a rendező és sztárjai is lemondtak kiemelt fizetésükről. Sőt, Bay még arra is hajlandó volt, hogy elhatározása ellenére bevállalja a Transformers negyedik részének rendezését, hiszen a Paramount csak ez esetben biztosította a 20-25 millió dolláros költségvetést.
Sokakat tehát már a film vizualitása megfoghat, ami különösen akkor hatásos, ha az ember át tudja érezni a kilencvenes évek látványvilágát, az akkori divatot, illetve szokásokat, a világot, melyben még nem mindenható az internet, illetve a drót nélküli kommunikáció. Szerencsére azonban nem csak a felszínen ötletes a Pain & Gain, hanem szerkezetében is. Na, nem a flashbackre kell gondolni, hanem arra, hogy a szereplők saját narrálásukban ismertetik meg magukat velünk. Jópofa megoldás, hogy hol az egyik, hol a másik karakter mesél, közelebb is hozza a nézőkhöz a személyiségüket.
A lényeg persze a krimi, az emberrablás és annak következményei, az, ahogy a főhősök csetlenek-botlanak, töketlenkednek és mégis úgy tűnik, hogy elérik a céljaikat. Jópofán felskiccelt karakterek, frankó színészi alakítások és teljesen elszállt sztori jellemzi a filmet - a vége felé még Bay is kénytelen emlékeztetni minket, hogy még mindig megtörtént eseményeket látunk. Hát, igen..., az emberi hülyeség és annak határtalansága.
A Pain & Gain szörnyen jó szórakozás. Még akkor is, ha az ember az utolsó jelent után talán elgondolkodik, hogy min is élvezkedett és röhögcsélt annyira jó ízűen. De az az igazság, hogy pár felirat nem fogja meg nem történtté tenni az azt megelőző két óra konstans mosolygását és hüledezését, a hátba veregetés pedig jár Miachal Baynek, ugyanis az ő, igen modoros és nagyon kiismerhető, menőző stílusában működött igazán a film.
Még véletlenül sem arról van szó, hogy Bay filmtörténeti mérföldkövet alkotott volna, a Pain & Gain valószínűleg nem lesz ott az év legjobbjai között, de mégis piszkosul eltalálták az arányokat, a rendező tudta, hogy mi kell ahhoz, hogy működjön a dolog. Ezt a filmet Baynek kellett rendeznie. Ha egy Aronofsky vagy Mendes áll a kamera mögött, akkor nehéz elképzelni, hogy ennyire élvezetes végeredmény született volna. És, ami talán fontos, nem csak a szofisztikáltabb nézők élvezhetik a filmet, hanem az IQnullás gyúrunkvazze-huszárok is imádhatják, főleg, hogy magukra ismerhetnek a szereplőkben - maximum a tanulság már nem fog elérni hozzájuk.
(A technikai jellemzőkkel kapcsolatosan még annyi megjegyzés, hogy a film nem véletlenül kapott itthon 18-as karikát, viszont hiába a magyar szinkron, az eredetiben hagyott cím meglepő, pedig a tervezett Izomagyak elnevezéssel nem volt semmi gond. Aki a magyar verziót nézi, az egyébként készüljön fel arra, hogy a magyar hangoknak és azok stílusának köszönhetően a két főszereplő teljesen más személyiséget kap, ami meglehetősen fura, s sajnos a frappáns, eredeti szövegeket sem sikerült igazán jól átültetni magyarra. Az pedig talán senkit nem lep meg, hogy míg Amerikában tisztességesen teljesített a Pain & Gain, addig itthon jókorát hasalt. Kár.)
|
Pain & Gain (Pain and Gain)
színes, magyarul beszélő, amerikai akció-komédia, 129 perc, 2013 18 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott rendező: Michael Bay forgatókönyvíró: Christopher Markus, Stephen McFeely, Pete Collins zeneszerző: Steve Jablonsky operatőr: Ben Seresin producer: Michael Bay, Ian Bryce, Donald De Line szereplők: Mark Wahlberg (Daniel Lugo) Dwayne "The Rock" Johnson (Paul Doyle) Anthony Mackie (Adrian Doorbal) Ed Harris (Ed Du Bois) Tony Shalhoub (Victor Kershaw) Ken Jeong (Johnny Wu) Rebel Wilson (Ramona Eldridge) |
