Szekeres Viktor

Bruce Willis már itthon is unalmas

A nézőket nem különösebben érdekelte Bruce Willis új filmje, a RED 2, bár a folytatásfilm debütáló nézőszáma még így is sokkal jobb volt, mint az első epizódé. Majd a harmadik rész tarol?

Nem robbantott bankot itthon a RED 2. Bruce Willis ide vagy oda, a képregényfilm folytatása mindössze 23 771 nézőt érdekelt a hétvégén Magyarországon, ezzel az akciózás a Hupikék törpikék 2 mögött csak a második helyen debütált 32,5 millió forint bevétellel. Ez a nyitány valamivel kevesebb, mint az ugyancsak 30 ezer néző alatt kezdő G.I. Joe Megtorlásé, és jóval kevesebb, mint a majdnem 70 ezer nézővel debütáló Die Hard 5-é.


Persze, ha azt nézzük, hogy pár éve a RED is elég gyengén debütált, máris nem meglepő a folytatás közepes kezdése. Sőt, még javulásnak is mondhatjuk, hiszen azt a filmet az első hétvégén még 12 ezren sem látták Magyarországon, s az össznézőszáma sem haladta meg az 50 ezret. A RED 2 szerény startja egyébként azért is meglepő, mert a filmet csütörtökön az ország 37 mozijában mutatták be egyszerre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #6
    Na igen, John Malkovich karaktere vitte el az első részt is, meg pár mellékszereplő, mert a "profi fapofa" nem tett hozzá semmit. Ez azért fura mert Bruce vicces filmekkel kezdett anno és JÓ volt ezekben.
    A Moonlighting (Simlis és a szende) sorozatban volt egy speciális rész, amikor a szereplők eljátszották Shakespeare-től a Makrancos katát és rohadt jó volt.
  • BM #5
    az 1. rész se volt jó.. se eleje, se hátulja film volt...
  • bmw #4
    Sly megmondta egy lusta kapzsi csavo ez....
  • Darth Sith #3
    Bruce valóban unalmas, de a Red2 nem lett rossz :)
  • jawarider2 #2
    "Bruce Willis már itthon is unalmas"

    Talán nem véletlenül.
  • Zombee #1
    3 moziból 32,5 millió Ft bevétel? Az már valami...!