SG.hu·

Újabb két szupersztárt jelentettek be a The Expendables 3-ra

Sem Bruce Willis, sem Sylvester Stallone nem volt hajlandó lemondani egymillió dollárról, így előbbi nem fog szerepelni a The Expendables 3-ban. Cserébe azonban érkezik Gibson és Banderas.

Pár napja maga Sylvester Stallone jelentette be, hogy Harrison Ford is szerepelni fog a The Expendables - A feláldozhatók harmadik részében, most pedig arról adhatunk hírt, hogy Mel Gibson és Antonio Banderas is csatlakozott a szereplőgárdához. Szerepükről, illetve annak nagyságáról természetesen nem osztottak meg információt a sajtóval, bár annyi kiderült, hogy miképpen a Machete gyilkolban, Gibson ebben a filmben is a főgonoszt fogja alakítani. (Erről egyébként korábban is szóltak pletykák, de eddig hivatalosan nem kerültek megerősítésre.)

Mellettük még olyan színészek részvételét vehetjük biztosra a The Expendables 3-ban, mint Arnold Schwarzenegger, Jason Statham, Kellan Lutz, Ronda Rousey és Victor Ortiz, no meg persze Sylvester Stallone. A Patrick Hughes által rendezendő filmet 2014. augusztus 15-én fogják bemutatni Amerikában. (Zárójelben egyébként érdemes megjegyezni, hogy mint kiderült, Bruce Willis kiszállása valóban anyagi okokhoz köthető. A színész a 4 napos forgatásért 4 millió dollárt kért az ajánlott 3 millióval szemben, s úgy tűnik, hogy sem ő nem tágított, sem Stallone nem volt hajlandó a megegyezés kedvéért 1 millió dollárt feláldozni a saját gázsijából.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© jawarider22013. 08. 14.. 11:08||#7
" A színész a 4 napos forgatásért 4 millió dollárt kért az ajánlott 3 millióval szemben"

No komment.
© Zombee2013. 08. 12.. 23:24||#6
Én nem is értem ezt a sokszor egy 250 milliós film negyedét is kitevõ marketinget, mire basszák el azt a sok pénzt... igaz, akad 1-2, amit pl. a Super Bowl döntõben mutatnak meg a sok redneck-nek, azt tényleg baromi sokba van, de olyan egyszer van egy évben, és eleve kevés filmnek mutatják be ott az elõzetesét, csak olyannak, amit nem könyvel el senki elõre bukásnak, mint pl. idén A magányos lovast.
© Narxis2013. 08. 12.. 22:29||#5
Nem, nem azért sok mert nekünk átlagpolgároknak sok. Én már amúgy is egy régi problémának tartom a színészek fizetését, rengeteg pénz megy el rá és akkor még a marketingrõl nem is beszéltünk. Aztán csodálkozunk, hogy miért csökken évrõl évre a moziba járók száma, pl. én még idén nem is voltam moziban.

Persze a korrektség kedvéért kíváncsi lennék Willis verziójára is, nem tudom pl. mennyire szoros az idõbeosztása, nem-e azért kért TÖBBET mert egyik forgatásról ment volna a másikra mert ebben az esetben már nem érezném annyira ellenszenvesnek a pénzen civakodást sõt...
© tibisan2013. 08. 12.. 15:25||#4
egyiknek sem adtam volna annyit .. fõleg a 2 részt elnézve, ami már csak a megjelenhetett volna csak dvd-n kategóriát hozta a buggys kezdés után
© kalapos012013. 08. 11.. 22:03||#3
1 millió dollár akkor is 1 millió dollár. Marha sok pénz. Akinek sok van, annak is sok, maximum ki tudja fizetni.

De nem értem, miért lenne kapzsi? Csak azért, mert a (nekünk) nagyon sok helyett nem fogadta el a (nekünk) nagyon sokat? Ilyen alapon Stallone is adhatott volna neki, neki is van sok pénze? Stallone is kapzsi, hogy nem fizeti. (Nyilván a filmhez a pénzt a stúdió adja, de Stallone is kap pár milliót. Õ sem mond le a pénzérõl.)

Nyilván okkal kért ennyit. Van egy tarifája, amihez tartja magát. Vagy lehet, hogy mások is kaptak ennyit és úgy érezte, hogy megérdemli.

Tök mindegy, rohadtul nem tudjuk a részleteket. Ha Wilis mesélné el, akkor bólogatnánk, hogy Stallone milyen patkány.
© Narxis2013. 08. 11.. 15:07||#2
Most Willis tényleg ennyire szarban van vagy tényleg ennyire kapzsi? Mert azért ez nem az a film ami nem nézne ki jól az önéletrajzában. 1 millió dolcsi elvileg ezeknek a sztároknak aprópénz szvsz így most nem csak 1 millióról mondott le hanem az ajánlott 3 millióról is szóval szerintem nem pénz szûkében van Bruce...
© bmw2013. 08. 11.. 02:35||#1
A szarrago Willis...