Szekeres Viktor

Megvan, melyik magyar filmet jelölik Oscar-díjra

Ritka kevés magyar filmet mutattak, illetve mutatnak be itthon 2012. október elseje és 2013. szeptember harmincadika között, így nem volt nagy mozgástere a magyar "Oscar-bizottságnak".

Fura és meglehetősen könnyű helyzetben volt az a 9 tagú bizottság, mely arról döntött, hogy melyik magyar filmet terjesztik fel az idegennyelvű filmeknek járó Oscar-díjra. A döntést a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai (Divinyi Réka, Havas Ágnes, Kovács András Bálint, Miskolczi Péter, Andy Vajna), Gárdos Péter rendező, Király István vágó, Koltai Lajos operatőr és Lovas Balázs forgatókönyvíró hozta meg. És a kedvezményezett (természetesen) A nagy füzet lett.


Azért a "természetesen" kitétel, mert Szász János filmje a 48. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon fődíjat, Kristály Glóbuszt nyert. A nagy füzetet a Woyzeck és a Witman fiúk készítője Agota Kristof regénye alapján forgatta. A történet egy 10 éves ikerpárról szól, akik a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkednek fel és igyekeznek túlélni.

A nagy füzet hazai premierjére szeptember 19-én fog sor kerülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #4
    Bocs, hogy azt feltételezted, hogy érted, amit mondok. Látszik, hogy nem.
  • Atisz #3
    Tedd fel magadnak a kérdést, hogy te milyen nemzetiségű vagy, melyik országban élsz. Utána nézd végig, hogy 1 évben mennyit hallasz a holokausztról és mennyit a magyarok szenvedéséről?
    Az "összemérésekről" pedig annyit, hogy ha neked mind1, hogy egy Pentium 4-es, vagy egy Core i7-est használsz, akkor én kérek elnézést.
  • zetortraktor #2
    Vicces ez a gondolkodás. Szenvedett? Szenvedett. Pont. Ez a lényeg.

    Vagy te is az a típus vagy, aki össze szokta a barátaival mérni a farkának a méretét, hogy melyik a hosszabb? Ha hosszú, akkor hosszú. Akkor is, ha másnak hosszabb.
  • Atisz #1
    A nyilaskeresztesek már a spájzban vannak. Akkor már témánál vagyunk.
    Szász János jó rendező, de jó lenne (legalább néha) elszakadni a holokauszttól, ha már ennyire ki van domborítva a II. világháború. Merjük kimondani: a magyar lakosság sokkal többet szenvedett a szovjet "felszabadítás", mint a német megszállás alatt.