Szekeres Viktor

200 millió dollárt veszíthet a Disney az év egyik nagy bukása miatt

Elég egy nagy bukás és a hollywoodi stúdiók több remekül teljesítő filmjük nyereségét is elbukhatják. A Disney idén A magányos lovassal járt hasonlóképpen, a film majdnem 200 milliós mínuszban zár.

Még nem tudni, hogy mennyi pénzt veszít a Disney A magányos lovas (The Lone Ranger) című filmmel, de jelen állás szerint 160-190 milliós veszteséggel kell számolnia a stúdiónak, azonban akad olyan szcenárió is, mely szerint 200 milliós mínuszban zárják a filmet. Mindez pedig már csak azért is erős gyomros, mert a legtöbb hollywoodi film szolid nyereséggel szokott zárni, elég ritkán csúsznak be akkora bukások, mint mondjuk tavaly a Dreamworksöt majdnem csődbe vivő Az öt legenda.

A magányos lovas még nem fejezte be mozis futását és a pontos számok meghatározását még további számítások fogják követni, de jelen állás szerint a film Amerikában 87 milliós bevételt produkált (ez már csak 1-2 millióval nőhet), a világ többi részén pedig egyelőre 88 milliónál áll a Gore Verbinski által rendezett western. A Disney képviselői minden bizonnyal áldják az eszüket, hogy nemet mondtak a rendező által felvázolt 250 milliós tervre. Igaz, azért meg verhetik a fejüket a falba, mert annak idején egyszer leállították a forgatási előkészületeket, melyek folytatását a büdzsé racionalizálásához kötöttek. Ha akkor van szívük lefújni a produkciót, a stúdió nem veszítette volna el a Vasember 3 nyereségének jó részét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #2
    Elég gyökér szóhasználat...

    Amúgy szerintem kimondottan élvezetes film A magányos lovas, még akkor is, ha szegény szinte sosem lovagolt magányosan. Volt benne humor, töménytelen látványos akció, robbanás, nyilazás, ocsmány vadnyugati pofák, poén klisék, Johnny Depp ripacskodása sem volt zavaró.
  • endrev #1
    Nehéz az "elképzelés"-szót használni a szcenárió helyett?