Szekeres Viktor

Ismét kavar a TV2

A TV2 az idei nyarat a jelek szerint kísérletezésre fordította, de balszerencséjére a csatorna több új sorozata iránt is totális apátiával viszonyult a hazai közönség.

Pár napja arról számolhattunk be, hogy a TV2 török sorozata, a Hazugságok gyűrűjében mindössze egy hetet töltött el a csatorna műsorán. Nemrég pedig az is kiderült, hogy nem járt sokkal jobban a német Gyilkossági helyszín sem, mely igaz német széria, de Isztambul városában játszódik. A TV2 közlése szerint ugyanis a 32. héttől, azaz augusztus 5-től visszakerült a TV2 műsorstruktúrájába a KRIMI HÉTFŐ-műsorblokk, benne az NCIS és az NCIS: Los Angeles című sorozatokkal, illetve ezek ismétléseivel.

Ugyancsak változik a csatorna hétköznap délutáni blokkja a 33. héttől kezdődően. 12:00-tól Az élet iskolája lesz látható, rá egy órával a Monk - Flúgos nyomozó ismétlései, majd a Tények Délután, hogy 15:00-s kezdettel a Született feleségek utolsó, szám szerint nyolcadik évada kerüljön ismétlésbe. Délután négytől Csapdába csalva, majd pedig öttől a Veled is megtörténhet! zárja jövő héttől az esti hírblokk előtti sávot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #2
    Sajna az RTL híradója sem jobb ... mostanában 20 perces és semmi sincs benne ... egyik nap meleg van, megkérdeznek 10 ember hogy bírja ... másik nap lehűlés, megkérdeznek 10 embert örül e neki (abból 5 ugyanaz, mint az előző nap ... talán még előre fel is vették) ... aztán valami celeb infó meg állatok ... tiszta bulvár híradó, Fókusz2 ...

    A TV2-n meg képesek minden baromságot betenni ... tegnap mentem újpesten kocsival, volt egy mentő az út közepén, orra cseppet összetörve, semmi extra ... erre a híradóban nézem, képesek voltak kimenni és fél perces hírt csinálni abból, hogy egy mentő karambolozott ..... most már ezt is tudja mindenki, köszönjük ... meg azt is, hogy Józsi bácsi féltékenységből agyonverte a feleségét ... köszönjük, fontos volt, enélkül bután feküdnénk le :)

    Inkább hallgatom a gazdasági rádió beszélgetős műsorait :)
  • fapapi #1
    A TV2 egy nagy csalódás! Egyre rosszabb egyre butább! Nem kellene felvenni a népbutító, alpári szennyi stílust! Az egyik kedvenc csatornám volt. Nem olyan régen vettem egy új TV-t, és már be sem állítottam a kiosztásba ahogy az RTL klubbot sem!

    Török sorozatok, NCIS, reszkessetek betörők, a híradóban riogatás a legkisebb történésre "meleg van meghal mindenki" és megszült a panda! Akkor adtam fel a TV2 tények műsorát, mikor beborult egy kamion az árokba, és nagy büszkén mutatták a Józsit, ahogy ordibál! " tedd odébb a kampót - jó - jó, OK ott a legjobb!

    Persze ezt is felesleges volt leírni, mert kommentet sem kap, és a TV2 műsorszerkesztőihez sem jut el!