Szekeres Viktor

A Pillangó-hatás is rebootot kap

Az időutazós műfaj rajongói minden bizonnyal örülni fognak a hírnek, miszerint újabb filmet terveznek készíteni a Pillangó-hatás koncepciója alapján, ami remélhetőleg jobb lesz, mint a két videós folytatás.

A Variety értesülései szerint a FilmEngine és Benderspink ismét összeáll, hogy elkészítse a Pillangó-hatás című film rebootját. Illetve, ha úgy jobban tetszik, akkor az eredeti, feltehetően mozis folytatását, hiszen a 2004-es Ashton Kutcher-film annak ellenére, hogy kvázi kultstátuszba lépett, mindössze két, csak videóra/DVD-re készült folytatást fialt, márpedig a koncepciót magasabb szinten is ki lehetett volna aknázni.

A tervek szerint az az Eric Bress írná az új epizód forgatókönyvét, aki az első Pillangó-hatást is írta és rendezte J. Mackye Gruberrel. Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy a 13 millió dollárból készült első epizód világszerte 96 millió dollárt hozott, az író-, illetve rendezőpáros a film után mindössze egy tévésorozatot készített (Kyle, a rejtélyes idegen), valamint Bress egy Végső állomás-szkriptet, de további filmek rendezésére nem kaptak lehetőséget Hollywoodtól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #5
    Értelme sehogy sincs, ha csak kicserélik a karaktert. Vannak filmek, amiket fölösleges elővenni, mert a cím kötelez, és a legelső sztorijában el is lőtték a poént, csavarokat. Ez nem az a kategória, mint egy Harry Potter vagy Halálos iramban, ahol új film-új kaland.
  • kalapos01 #4
    Gondolom, a reboot és a folytatás majdnem ugyanaz ez esetben. Nem feldolgozás lesz (értelme nem sok lenne) és tippre nem Ashton Kutcher karakteréről fog szólni, hanem fogják a mechanizmust és írnak köré egy sztorit. Folytatásnak nem nevezhetik, mert egy negyedik részt nem tudnának eladni, így reboot.
  • kalapos01 #3
    Szerintem nem tudod, hogy mi a különbség a feldolgozás és a reboot között.
  • cylonflatus #2
    Nem biztos, hogy reboot lesz. A cikkíró se tudja eldönteni, hogy rebootot, vagy folytatást írjon.
  • Ender Wiggin #1
    de miért reboot, könyörgöm? az eredeti jó film volt. rohadjanak már meg ezek a kretének hollivúdban!