SG.hu·

Van Damme-filmeket rebootolnak

Jean-Claude Van Damme már több, mint egy évtizede inkább csak a videótékák számára gyártja saját filmjeit, de annak idején még ő is mozis színész volt. S készített feldolgozásra érdemes alkotásokat.

A sors furcsa fintorának is mondhatnánk, hogy Jean-Claude Van Damme egyes, mai szemmel nem feltétlenül vállalható filmjeiről már-már kultikus alkotásoknak kijáró tisztelettel beszélünk. Szó se róla, a belga színésznek voltak jó és korrekt filmjei is, melyek közül úgy tűnik, hogy az igazi Szív Tv-s címekkel megáldott Kickboxer - Vérbosszú Bangkokban (Kickboxer), valamint a Véres játék (Blood Sport) is feldolgozásra, illetve rebootolásra kerülhet nemsokára Hollywoodban.

A két projektből a Véres játék tűnik kiemeltebbnek, ezt egy nagyobbacska stúdió, a Relativity tervezi újrázni a V, mint vérbosszút is jegyző James McTeigue rendezés mellett. A történetről nem lehet tudni egyelőre semmit, csak annyi tűnik bizonyosnak, hogy egy brazil harcművész "sportág", a vale tudo kerülne középpontba. A Kickboxer rebootját a tervek szerint Stephen Fung felügyelné, akinek a nevéhez a Tai Chi Zero köthető.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2013. 08. 01.. 09:16||#3
Kultikus tisztelettel beszélünk róla magyar vhs-narrátoros rajongó körökben... de ez elég, hogy újra film legyen belõlük? A sztorija egyiknek sem túl eredeti, elég sok hasonló film van. Inkább a Tökéletes katonát kéne elõvenni, és Roland Emmerich kezébe adni újra. A mozis 2. rész egy vicc volt, de semmi ahhoz képest, amit DVD-re forgattak Van Damme, Lundgren és Scott Adkint fõszereplésével. Igazi fekália, Adkins pedig totál jellegtelen, semmitmondó, a két veterán még egy ilyen szar film ótvar szerepében is lenyomja tökösség és színjátszás tekintetében, pedig egyikük sem az Oscar-esélyes alakításairól ismert.

Az Idõzsaruról volt hír, hogy újra feldolgoznák a képregényt.
© xido2013. 08. 01.. 01:06||#2
Mintha arról is lett volna szó nem is olyan régen..
De az megélt még 1 only dvd részt meg egy tv sorozatot is..
© Katalizátor2013. 08. 01.. 00:13||#1
Akkor már inkább Time Cop. Abban több a potenciál.