Szekeres Viktor

Adam Sandler itthon még mindig nagy király

Jött, látott és győzött a Nagyfiúk második része. Ugyan a film elég gyatra lett, de Adam Sandler legalább kimászott a gödörből, melybe a Jack és Jill, valamint az Apa ég! taszította.

Nem csak Amerikában aratott meglepetésszerűnek tűnő sikert Adam Sandler új filmje, a Nagyfiúk 2, hanem Magyarországon is. A filmet itthon csütörtöktől vasárnapig 39 moziban 48 361-en nézték meg, s ezzel több, mint 61 millió forint bevételt generáltak. Mindez pedig pusztán azért mondható meglepetésnek, mert a színész két hatalmas bukást tudhat maga mögött, de úgy tűnik, hogy a nézők csak az ellen tüntettek, hogy Jack és Jillben, valamint az Apa ég!-ben Sandler nem csak a tipikusan sandleri karaktert hozza.

Ezzel a teljesítményével a Nagyfiúk 2 az elmúlt évek legjobb nyitányát hozta meg Magyarországon Sandlernek, a jutalom pedig a hétvégi mozis bevételi toplistán elért első helyezés volt. A Nagyfiúk második része egyébként a Gru második részét szorította le az első helyről - utóbbit hétvégén 25 997-en nézték meg.

Csütörtöktől pedig jön a Farkas, ami papíron ugyancsak második epizód. Rá egy hétre pedig a Hupikék törpikék 2. Rá még egy hétre pedig a RED 2. Rá egy hétre pedig a Percy Jackson-sorozat második epizódja. Rá egy újabb hétre meg a Kick-Ass 2 - tehát a második részek rajongóinak bőven lesz mit néznie az elkövetkező hetekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #9
    Nem sok filmjét láttam, de a Sátánka nekem nagyon tetszett, az tényleg akkora faszság. A többi, amit megnéztem, felejthető. Viszont mindig jópofa cameói voltak Rob Schneider filmjeiben.
  • DontKillMe #8
    Igen, talán a távkapcs volt az egyetlen nézhető is. Mindazonáltal még akkor sem egy 10/10-es film, sőt..max átlagos. És napjainkban egy átlagos film többnyire bukta. Egyetlen kiemelkedő szerepe sincs. Bugyuta, erőltetett filmekben menőzik.
  • Atisz #7
    Igen, kb. a zsidó Eddie Murphy: folyamatos bukta, színészi képesség nulla, mégis megy a szekér.
    Ilyen is csak Hollywoodban történhet :)
  • portable2 #6
    Jó kis film ez
  • Seth #5
    Két filmje tetszett, az 50 első randi és a Távkapcs,de ennyi.Ezekben talán még színészkedett is
  • Jackal #4
    A nagy helyzet hogy ha azt irja hogy az összes filmje szar, akkor nyilván mindre érti...
    Kapásból tudok 3-4-et ami igen jó volt. (vannak a távkapcs és hasonló fingós filmektől sokkal jobbjai is)
  • Yagami #3
    Már megint a "butafatraktor". Kurvára irreleváns, hogy hány filmjét látta, ha az igazságot leírta az egészről, akkor nyílván nem egyet. Ha meg tényleg ilyen láma, a helyzet attól még változatlan. Megkérdezném a cikk íróját (de minek), hogy melyik az a filmje Adam-nek, ahol nem a "sandleri" karaktert hozza? Adam Sandler saját magát játssza (illetve ugyanazt a karaktert) minden filmjében. Ettől még lehe szeretni; a Barátok Közt-öt is 2 millió agymosott nézi évek óta...
  • zetortraktor #2
    Hány filmjét láttad?
  • DontKillMe #1
    Ez a fazon egy nulla. Egy faszkalap. Az összes filmje egy bukás. Persze idiótáknak, akiknek ez a fingós stílus bejön, biztos jó.