Szekeres Viktor

200 embert sem érdekelt a hét legjobb új filmje

Múlt héten három, nem túl pozitívan megítélt filmet mutattak be itthon, melyek közül hogyhogy nem, de épp a legjobbnak minősített érdekelte átlagosan a legkevesebb nézőt.

Nem volt túl jó hétvégéje a magyar moziknak, már ami a premierfilmek minőségét illeti. Csütörtökön ugyanis mindössze három új alkotás került bemutatásra, melyek közül kettő amerikai volt, ráadásul az egyik világpremier, a másik pedig alig pár nappal az amerikai bemutatót követően ért el hozzánk. E két film, a RIPD - A szellemzsaruk és a Nagyfiúk 2 ahogy az várható volt, s ahogy már az előzetesekből is kiderült, roppant gyengére sikeredett - ebben nem csak a kritikusok, hanem az IMDb-pontszámok alapján a nézők is megegyezni látszanak.


Az ember azt gondolná, hogy ilyen lőjelek mellett a közönség a heti harmadik premier felé fordul. Főleg, hogy a Piszkos melók (The Liability) nem valami lila művészfilm vagy beszélgetős dráma, hanem egy bérgyilkosos akcióthriller, Tim Roth főszereplésével. Az angol filmet mindössze 5 moziban mutatták be, így gondolhattuk, hogy nem fog rekordokat döntögetni, azonban a Piszkos melók majdnem ránk cáfolt, hiszen négy nap alatt 145-en váltottak rá jegyet és ez egy kvázi közönségfilm esetében negatív csúcs közeli teljesítmény. Ez előadásonként átlagosan körülbelül 3 nézőt jelenthet, márpedig ennél még egy lila művészfilmen is többen vannak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #8
    Ezt még márciusban szenvedtem végig. Ez a borzasztó szinkron sokat ront rajta. A film egyszer nézhetős.
  • Zombee #7
    Én pl. nem olvasok kritikát, mert sok esetben számomra érdektelen filmeket az egekig magasztalnak, ami meg tetszik, lehúzzák. A barátaimat leszámítva nem adok mások véleményére, mivel imdb pontszámtól függetlenül egy 2 és egy 9 pontos is tud szórakoztatni, viszont pl. az Amerikai szépséget abszolút nem tudom értékelni.
  • lammaer #6
    De nagyon magas lova van egy helótának itt... :)
  • Atisz #5
    Ha nincs benne szuperhős, nem képregényadaptáció és nem animációs, akkor a prolit már nem érdekli.
    Az utánajárok, elolvasom a kritikát róla és úgy megyek el a moziba féle módszer pedig az alacsony szintű magyar fogyasztói kultúra miatt nem eléggé elterjedt.
  • Zombee #4
    Én se venném magamra, mert szerintem ironikus visszautalás volt a cikkekből visszatükröződő cikkírói nézetekre.
  • Malachit #3
    Wittgen kijelentését én például nem venném magamra, mivel azon filmeket nézem meg melyek megtetszenek, legyenek azok akár az említett típusba tartozóak, akár nem. És még csak nem is a premier hétvégén szoktam a filmeket megnézni.
  • Zombee #2
    1. Tim Roth-tal nem lehet közönségfilmet eladni. Remek színész, de nem csalogatja az átlag mozibajárót.
    2. Három, nem túl pozitívan megítélt filmet mutatnak be, ebből a legkevésbé nézőcsalogatót mindössze 5 moziban, mégis minek kellett volna történnie? Miből derülhet ki, hogy a Piszkos melók a legkevésbé rossz?
    3. A "magyar mozibajárókat csak az amcsi blokbászterek érdeklik és az x-edik folytatásfilmek", ez kétségkívül álló tény. :)
  • Wittgen #1
    Véleményem szerint a magyar mozibajárókat csak az amcsi blokbászterek érdeklik és az x-edik folytatásfilmek.