SG.hu·

Új szuperhősös tévésorozat érkezik hozzánk

Új, élőszereplős sorozat debütál a Megamax műsorán, melynek címe ROX. A naponta kétszer is adásba kerülő széria három fiatalról és egy szuperautóról fog szólni.

Augusztus 3-tól, minden nap 16:30-tól és 21:30-tól lesz látható a Megamaxon a csatorna új sorozat, mely rendhagyó módon nem rajzolt, hanem élőszereplős lesz. A belga Rox főszereplője három fiatal szuperhős, és maga ROX, a szuperautó. Érdekesség, hogy a név rövidítése egyszerre jelzi az autó oxigénes működését (Riding on Oxigen), és a főszereplő fiatalok nevét is, hiszen Rick, Olivia és Xavier állnak a kalandok középpontjában.


A csatorna leírása alapján kiderülhet, hogy a három kivételes képességű tinédzsert a kormány képezte ki ultra titkos csapattá, mindannyiuknak más, a járgányhoz kötődő különleges adottsága van. Küldetésük, hogy sikeresen oldjanak meg olyan bűnügyeket, amelyekbe másnak beletörik a foga. A kalandok során a hősök versenyt futnak az idővel, küldetésük szigorúan titkos, nyomokat pedig nem hagyhatnak. Arra is figyelniük kell, hogy fegyverük, a különlegesen felszerelt ROX ne kerüljön illetéktelen kezekbe.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2013. 07. 17.. 14:06||#3
Elsõ ránézésre hulladék. Másodikra is.
© god252013. 07. 15.. 09:18||#2
Nem tudtad? Belgiumban már 14 éves kortól titkosügynöket képeznek! 😄
© endrev2013. 07. 13.. 01:33||#1
Ez most komoly??? 😄

Tudom, hülye kérdés volt...