Szekeres Viktor

Elhasalt a másik Fehér Házas akciófilm

A tavaszi Támadás a Fehér Ház ellen igazi meglepetés siker volt, azonban a pár napja bemutatott, másik Fehér Házas akciófilm nevesebb szereplőgárdája és rendezője ellenére is gyengébben teljesített.

A tavaszi Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen) című akciófilm Gerard Butler főszereplésével igazi meglepetés siker volt, hiszen a bemutató időpontja, a 70 milliós költségvetés és a kis gyártó ellenére Amerikában 98, a világ többi részén pedig 62 millió dollár bevételt termelt. Amerikában pénteken bemutatásra került az idei másik Fehér Házas akciófilm, az Elnök végveszélyben (White House Down), mely hiába kapott kiemelt nyári időpontot, blockbuster rendezőt (Roland Emmerich) és két, tavaly hatalmas sikereket elérő sztárt (Jamie Foxx, Channing Tatum), közel sem teljesített úgy, ahogy elvárta volna a stúdió.

A 150 milliós filmtől legalább 40 milliós nyitányra számított a Sony, de még pár napja is legalább 30 milliós kezdést valószínűsítettek az elemzők, vagyis nagyjából egy szintre várták a filmet tavaszi társával. Azonban az első becslések szerint az Elnök végveszélyben három nap alatt mindössze 26 milliós bevételt produkált Amerikában, amivel csak a hétvégi toplista negyedik helyét tudta megszerezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #4
    Azt azért be kell látni, hogy istentelenül paraszt vagy.
  • Zombee #3
    Nem tudom elképzelni, hogy pusztán Channing Tatum neve hallatán valaki moziba menjen. Olyan semmilyen az a gyerek, a GI Joe-t is fölösleges volt miatta megbolygatni, már ha valóban az volt az oka. Roland Emmerich sem az a húzónév már, az utóbbi filmjeit nem is néztem meg, annyira érdektelen volt. Utoljára a 10000BC-t láttam tőle, de már azt is kár volt.
  • zetortraktor #2
    Azért volt siker, mert a hozzád hasonló birkák megnézték. Nem azért, mert jó volt vagy rossz. Megvárhattad volna, hogy kiderüljön, hogy milyen. Most is előtted van a lehetőség, de ha megint birkaként a tömeget követed, akkor csak rajta.
  • goldmember #1
    A sikeresnek mondott Támadás a Fehér Ház istentelenszar volt, akkor milyen lehet ez? Lehet érdemes lenne megnézni?