Szekeres Viktor
Kezdik a Resident Evil 6 forgatását
Lehet, hogy megint nem kell három évet várnunk a következő Resident Evilre? Ugyanis a 2007-es 3. részt követően a 4. epizód 2010-ben, az ötödik pedig 2012-ben került mozikba. Ősszel pedig forog a hatodik.
A The Star értesülései szerint már ősszel elkezdődik a Resident Evil-filmsorozat következő, hatodik epizódjának forgatása. Ez azt jelentené, hogy az itthon Kaptár-címen elkezdett széria kedvéért a rendező, Paul W.S. Anderson a Pompeii (premier: 2014. február 21-e) munkálatainak lezárását követően szinte szünetet sem hagyva belevetné magát Alice világába.
A kérdés csak az, hogy mikor kerülhet mozikba az egyelőre még címmel nem rendelkező hatodik Resident Evil-film. A Sony, illetve a Screen Gems ugyanis 2014. szeptember 12-re tervezi a bemutatót, azonban a főszereplő, Milla Jovovich Twitteren 2015-ös premierdátumról írt. A történetről természetesen itt sem lehet tudni még semmit, csak annyi biztos, hogy a film ismét siker lesz, még akkor is, ha a majdnem 300 milliós világbevételt hozó negyedik epizód után az ötödik rész "csak" 240 millió dollárt termelt a mozikban.