Szekeres Viktor

Videó leplezi le A nagy Gatsby számítógépes trükkparádéját

Nagy siker A nagy Gatsby, s talán ez nem csak a rendezésnek, valamint a szimpatikus főszereplőknek köszönhető, hanem annak is, hogy hihetetlenül látványosra sikeredett a végeredmény.

Aki látta már A nagy Gatsbyt (mely meglehetősen jól sikerült, bár az előzetes jelekkel ellentétben nem volt annyira formabontó), az tudja, hogy milyen látványos volt Baz Luhrmann filmje. A látvány természetesen a film jó részében a számítógépes trükköknek volt köszönhető, hiszen a múlt századi látványvilágot sokkal költségkímélőbb volt a processzorok segítségével megteremteni. Hogy mennyi munkát kellett végezniük a számítógépes varázslóknak, arról az alant látható videó számol be.

The Great Gatsby VFX from Chris Godfrey on Vimeo.


Már most biztosan állíthatjuk, hogy a befektetés megtérült, hiszen a májusban bemutatott, 105 millió dollárból készült alkotás Amerikában eddig 142 millió dollár bevételt hozott, a világ többi részén pedig már 171 milliót. A nagyszabású film idehaza is jól szerepel, eddig már majdnem 130 ezren látták a Leonardo DiCaprio és Carey Mulligan főszereplésével készült mozit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • goldmember #1
    Milyen lehangoló lehetrtt így forgatni a színészeknek