Szekeres Viktor

Hatalmas siker a nyár egyik legnagyobb bukásának várt film

Úgy tűnik, hogy az elszállt költségvetés és a negatív sajtó ellenére is sikeres lesz a Z világháború, ami az elég jó kritikai visszhang fényében már nem is annyira meglepő.

Annyi negatív hír és baljóslatú pletyka szólt a Z világháborúról (World War Z), hogy sokan már hónapokkal ezelőtt elkönyvelték a nagyszabású Brad Pitt-film bukását. Azonban úgy tűnik, hogy a Paramount jól tette, hogy elcsúsztatta a regényadaptáció premierjét fél évvel, hiszen a Magyarországon is forgatott akciófilm minden előzetest elvárást felülmúlva 25,5 millió dollár bevételt produkált Amerikában a nyitónapján. (A filmesek hiába dolgoztak nálunk, a magyar jeleneteket kivágták a végső verzióból.)

A Paramount stúdió optimista becslései nagyjából 35-45 milliós nyitóbevételt vártak a több, mint 200 millió dollárba kerülő Z világháborútól, azonban ez a start 60-63 milliós nyitányt valószínűsít, már pedig a nem folytatásfilmek nagyon ritkán nyitnak ilyen magasságban. A film csütörtökön nemzetközi viszonylatban is bemutatkozott és az előzetes bevételek alapján az összbevétel gond nélkül fogja elérni a félmilliárd dollárt, ami a jelenlegi Paramount filmes politikája alapján szinte biztos, hogy folytatást fog fialni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • anubys1984 #5
    A legnagyobb bukás címére amúgy is esélytelen volt, az már régen le lett zsírozva a Lone Ranger számára.
  • Zombee #4
    A forgatási nehézségek hatását egy film sikerére sosem értettem. Attól nem lesz egy film szar, hogy túllépi a költségvetést, a stábot pedig bekasztlizza egy kelet-európai banánköztársaság rendőrsége.
    Ami baj, hogy 3D, és pl. Szolnokon nincs belőle 2D-s vetítés, csak egy esti (a Superman-ből is délután 2-kor van 2D-s), úgyhogy ebből is DVD lesz, ha a kettes moziban nem játszák, Cinema City-be nem megyünk többet.
  • Prof William #3
    Na meg nem utolsósorban olyan zombifilm ami nem a "5 túlélő egy házban kolbászol" sémát követi.
  • Atisz #2
    Nyáron szeretik a könnyed kikapcsolódást a nézők és a gyengébb (ugyanakkor komolyabb költségvetésű) cuccot is simán el lehet passzolni az ubiszezonban.

    Különben is, egy zombifilm már valóságos felüdülésként hat a sok szuperhősös képregényadaptáció és animációs rajzfilm dömping közepette.