Szekeres Viktor

Az első kép a Gyerekjáték 6-ból

A tervek szerint valamikor ősztől lehet megtekinteni a hatodik Gyerekjáték-filmet, a Chucky átkát, vagyis a Curse of Chuckyt, melyet ismét az a Don Mancini készíti, akinek a filmes pályafutása csak Chucky-filmekből áll.

Sokak gyerek-, illetve fiatal korának egyik kedvenc horrorfilmje (vagy inkább horroros élménye) volt a Gyerekjáték (Child's Play) - fura belegondolni, hogy egy 1988-as filmről van szó. A remek fogadtatásban részesült horror folytatása már 1990-ben elkészült, sőt, 1991-ben egy harmadik epizódot is kapott a sorozat. Azóta egy kicsit lassult a tempó: a Chucky menyasszony 1998-ban érkezett, míg a Chucky ivadéka 2004-ben.


Utóbbi film már nem teljesített túl jól a jegypénztáraknál, igaz nem került sokba, de csak 17 millió dollár bevételt hozott, így talán nem meglepő, hogy a jelenleg készülő hatodik része, a Curse of Chucky (Chucky átka) csak lakossági forgalmazásban, DVD-n és feltehetően BD-n fog megjelenni valamikor ősszel. A film főbb szereplői: Fiona Dourif, A Martinez, Danielle Bisutti és Brennan Elliott. Chucky hangja hatodjára is Brad Dourif lesz. A Curse of Chuckyt az a Don Mancini rendezi, aki megteremtette a franchise-t.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!