Szekeres Viktor

Új plakát és előzetes a District 9 rendezőjének új scifijéhez

Matt Damon olyan dolgot próbál véghez vinni az Elysium - Zárt világban, ami előtte nem sikerült senkinek. Ki tudja, talán Neill Blomkamp új filmje még a District 9 sikereit is túl fogja szárnyalni.

Messze még az Elysium - Zárt világ (Elysium) magyar premierje, vagyis augusztus 15-e, így egyelőre még nem szolgálhatunk magyar plakáttal, de amerikaival igen, hiszen a sokak által várt scifi a napokban kapott egy újabbat. Ráadásul mellé a forgalmazó csapott egy új előzetest is, mely ugyan sok mindent elárul, azonban remélhetőleg még több nézőt fog becsábítani Neill Blomkamp új művére.


Itthon igencsak meg kell küzdenie majd a sikerért a Matt Damon és Jodie Foster főszereplésével készített filmnek, ugyanis olyan nagyobb költségvetésű produkciókkal kerülnek egy napon bemutatásra nálunk, mint a Percy Jackson: Szörnyek tengere vagy a Repcsik című animációs. Bár valószínűleg sem a két gyerekfilm, sem a Kamatylista című komédia, sem pedig az ugyancsak augusztus 15-től moziba kerülő, Steven Soderbergh által rendezett remek tévéfilm, a Behind The Candelabra nem a scifis közönséget fogja megszólítani.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zmok #4
    Utána jöhet a D9 második része!
  • Meridian #3
    remélem, a sztori sem lesz gyengébb mint ez a bemutatott trailer :) akkor az év sci-fi-je lesz.
  • jamboox #2
    Látvány, ötletek, akció, társadalomkritika. Mondhatjuk, hogy az év sci-fije lesz?
  • gombabácsi #1
    az lehet hogy a D9 sikerét túlszárnyalja, de kicsi az esélye hogy annál jobb lesz, olyan film 30 évente 1 születik