Szekeres Viktor
Jön a Splinter Cell- és a Ghost Recon-mozifilm?
Két igencsak kedvelt játékból lehet mozifilm. A tervek érdekessége, hogy mind a Splinter Cellt, mind a Ghost Recont Tom Clancy nevével népszerűsítettek annak idején, bemutatásukkor.
Ezúttal az E3 elnevezésű rendezvény a számítógépes, illetve videójátékokról szóló hírek mellett filmeseket is hozott. Kiderült például, hogy a Splinter Cell alapján készülő film már olyannyira biztosnak tűnik, hogy a Thunder Road Pictures már a főszereplőt is megtalálni véli Tom Hardy személyében - ez utóbbi egyébként nem újdonság, hiszen Hardyt már korábban is emlegették a projekttel kapcsolatban. Bár rendezője még nincs a Splinter Cellnek, de az biztos, hogy a film Eric Warren Singer (A bűn árfolyama) szkriptje alapján fog készülni.
A Splinter Cell-hír után egy nappal egy másik Tom Clancy nevéhez kötődő projektről is tájékoztatást adtak az E3-n. Michael Bay produkciós cége ugyanis azt tervezi, hogy a Ghost Reconből készít mozifilmet. Sőt, egyelőre úgy tűnik, hogy Bay nem csak producere, hanem rendezője is lesz a játékfeldolgozásnak, melyen egyébként a Warner stúdióval fog dolgozni közösen, mellyel korábban még nem működött együtt.