Szekeres Viktor
Nekiálltak az új Superman-mozifilm folytatásának
Csak pénteken fog kiderülni, hogy mekkorát durran az új Superman-film, Az acélember, de a Warner stúdió egy napot nem akar késlekedni a folytatással, így elkezdték az előkészítést.
Amerikában még be sem mutatták Az acélember (Man of Steel) című Superman-rebootot, de máris elkezdték a folytatást tervezni, ugyanis a Warner Bros. stúdió is tisztában van vele, hogy a produkciót érdemes minél hamarabb elkezdeni, hogy az újabb epizód is gyorsan elkészülhessen. Nagy kockázatot nem vállal a stúdió, hiszen az első kritikák pozitívak a filmről, és a bevételi becslések szerint nem lesz bukás a film.
A Deadline értesülései szerint a stúdió a folytatás rendezésére is Zack Snydert kérné fel, a forgatókönyvet pedig újfent David Goyer írná. A tervezett történetről konkrétumot persze nem tudni, hiszen azt csak a stúdió fejesei ismerik a közreműködőkön kívül, de a netes pletykák már most elindultak a sztorival kapcsolatosan. A nagy kérdés mindössze az, hogy a mostani filmek producerként dolgozó Christopher Nolan vajon visszatér-e a második epizódra, vagy inkább saját projektjeire fog koncentrálni.