Szekeres Viktor

Itthon ezúttal a gagyi lenyomta a jót

Will Smith scifije, A Föld után igencsak félresikerült, azonban a Danny Boyle-féle Transz igazi élmény lett. A magyar nézők azonban mégis inkább az előbbire szavaztak. Reméljük, senki nem bánta meg a döntését.

Ha egyet nézhetnél meg, melyiket választanád?
  • A Föld után.
  • Transz.
A papírformának megfelelően itthon a múlt héten bemutatott új filmek közül A Föld után hozta a legtöbb nézőt, még akkor is, ha Will Smith scifije igen közepesen nyitott, mindössze 33 983 nézőt mozgatott meg - az idei szupersztáros scifik versenyének első felvonását tehát Tom Cruise és a Feledés nyerte. Ez a teljesítmény nem is volt elég az első helyhez, az továbbra is a Másnaposok 3-é maradt, melyet még a premier második hétvégéjén is több, mint 50 ezren néztek meg.


Arra számítani lehetett, hogy a hét másik premierje alulmarad A Föld utánnal szemben, az azonban mindenképpen meglepetés, hogy Danny Boyle új filmje, a Transz mindössze 4 757 érdeklődőt fogott meg annyira, hogy a bemutató első napjaiban váltson rá jegyet. Ez a teljesítmény a hétvégi magyar toplista hatodik helyére volt elegendő, s a film csak alig előzte meg a premier előtt vetített Szemfényvesztőket, melyet hétvégén 4 034-en néztek meg itthon.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #4
    A Transz nem is volt annyit reklámozva, mint a másik film ... pontosabban egyetlen reklámját sem láttam, se moziba, se TV-be ... mondjuk sokat nem TV-zek :)
  • Etinger #3
    Igazából ez a Transz sem egy nagy szám, pláne Danny Boyle többi filmjéhez képest.
  • Wittgen #2
    Nekem nem volt választási lehetőségem (azaz volt, hiszen választhattam volna azt is, hogy nem megyek moziba...), mivel csak WS filmjét vetítik nálunk. Van egy olyan érzésem, hogy a Transzhoz csak t-en lesz lehetőségem, moziban nem, pedig jóféle anyagnak tűnik jó színészekkel.
  • jeti00 #1
    mi is a föld utánt választottuk. sajnos.